Blogbazár
Mesterházy Attila: Orbán Viktor menekül a valóság elől és ezért kerül minden olyan helyzetet, ahol esetleg belebotlana
Orbán Viktor miniszterelnök beszédével kapcsolatban az első megállapításunk csak az lehet, amit már rég tudunk: a miniszterelnök elvesztette a kapcsolatot a magyar nemzettel, a magyar polgárokkal és legfőképpen a valósággal. Írja Mesterházy Attila az MSZP volt elnöke közösségi oldalán.
Egy álomvilágban él,
ahol szerinte minden magyar polgár jobban él, mint bármikor az elmúlt harminc évben, ahol mindenki elégedetten dolgozik, mert a fizetése nem csak bőségesen elég a megélhetésre, de gazdagon jut megtakarításra is, szegények elvétve vannak, de róluk is gondoskodunk, az egészségügyben legfeljebb a várótermekben kell felújítást végezni, a többi rendben van, a nyugdíjasok tehetősek és minden évben az inflációnál magasabb nyugdíjnövekedésben részesülnek, a klímavédelemért folytatott harcban is a világ élharcosa vagyunk, mindenki tőlünk igyekszik ellesni a gazdasági növekedésünk titkait és épp ezért veszélyes migránsok milliói állnak az ország kapuinál, de mi álljuk a sarat a rettentő vész időszakában is és megmentjük egész Európát. Majd elfelejtettem: és semmi baja Sorossal, folytatódik a bejegyzés.
Mindeközben a magyar nyugdíjasok tömegei élnek a létminimum környékén vagy alatta,
a magyar bérek nem csak Európában, de a környező országok között is a legalacsonyabbak, megtakarításra csak egy szűk elit gondolhat, miközben évről évre kígyózó sorokban ezrek állnak az ingyenkonyhákon, a gazdasági szárnyalással szemben a valóság, hogy Európa második legszegényebb nemzete vagyunk, az egészségügy az elmúlt években oly mértékben leromlott, hogy már évek óta a szakemberek is válsághelyzetről beszélnek, mert egyre kevesebb az orvos, akiknek nincsenek eszközeik, amikkel gyógyítani lehetne a betegeket, miközben a miniszterelnök már nem csak itthon, de külföldön is folytatja a stadionépítési mániáját.
A klímavédelem tekintetében pedig érdemes lenne ellátogatni egyszer a temérdek elszegényedett vidéki település valamelyikére, ahol a globális felmelegedés elleni közdelem jegyében a legkárosabb fűtési módszerrel igyekeznek felfűteni otthonaikat az egyre jobban elszegényedő emberek, mert nem jut másra, s így a friss vidéki levegő helyett a legveszélyesebb anyagokat szívják a tüdejükbe.
Majd elfelejtettem:
Sorossal annyira nincs semmi baja, hogy éveken át milliárdokat ölt a plakátharcába ellene és elűzte az ország legjobb egyetemét is Bécsbe.
Orbán Viktor tehát menekül a valóság elől és ezért kerül minden olyan helyzetet, ahol esetleg belebotlana. Ezért nem engedik be a legnagyobb látogatottságnak örvendő újságot meg a beszédjét követő sajtótájékoztatóra sem. Kérdezni tőle nem lehet, szembesíteni a valósággal kivitelezhetetlen.
Pedig a valóság utol fogja érni! Sőt, részben már utol is érte az önkormányzati választásokon, 2022-ben pedig a választók többsége fogja őt szembesíteni a magyar valósággal, aminek újabb bukás lesz a vége.
De ott már a teljes rendszere fog összeomlani!
Szerző
Friss
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását