Kerítésen innen
Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
Annal idején a fideszes Mityán György polgármestersége idején került a XII. kerület fontos közterére egy turul szobor, ami azóta is elkeseredett viták kereszttüzében ál, pedig már-már tragikomikus módon, többször is átcímkézték. A választási kampányba a „madár elröptetését” ígérte a Kutyák későbbi győztes polgármestere, Kovács Gergő.
Pokorni, a tesze-tosza
A kerület volt polgármestere, Pokorni Zoltán regnálása alatt szinte végig folyamatosan menekülő útvonalat biztosított a turulnak. Még akkor sem szánta el magát valódi cselekvésre, amikor kiderült, hogy jó pár nyilas gyilkosnak, így az ő nagyapjának neve is fel került a hősök közé, ekkor a felirat ugyan ment, de a madár maradt. Így jutottunk el az idei választási kampányig.
Új szelek
„Nem fog ott maradni a Turul-szobor. Nagyon sok embert bánt.”
Ezt Kovács Gergő, a Kutyapárt elnöke nyilatkozta a Partizánnak június 9-én a választás éjszakáján, miután már eldőlt, hogy ő nyerte a XII. kerületi polgármester-választást. Majd a Partizán stúdiójában ismét megerősítette a szándékát. Kovács szerint nem azzal van a baj, hogy egy turul áll a kerületben, hanem, hogy a XII. kerületben működött az egyik legkegyetlenebb nyilas szervezet a második világháború idején. Attól a helytől nem messze, ahol most a szobor áll, volt a nyilasok központja.
„Konkrétan nácik nevét sikerült felírni erre a szoborra. Ki van találva, van erre egy hely, úgy hívják, hogy Szoborpark. Oda fog kerülni”
– fogalmazott Kovács.
A szélsőjobb példátlan összefogása
Október 23-át, az ’56-os forradalom ünnepét választotta a Mi Hazánk, hogy több szélsőjobbos szervezettel közösen a szobornál demonstráljon annak megmaradásáért.
17 hazafias szervezet eddig nem látott összefogásával tartunk erődemonstrációt a hegyvidéki turulszobor védelmében október 23-án 15 órától
– tette közzé X-oldalán Novák Előd, az esemény főszervezője.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….