Budapesti hétköznapok
Mi történik itt? – Nincs elég kerozin a budapesti repülőtéren
Üzemanyaghiány miatt nem tudott felszállni Budapesten kora reggel az egyiptomi Hurghadába tartó járat. Az utasok úgy tudják, legkorábban este 21.10-kor, legkésőbb holnap indulhatnak el a repülőtérről. A Ryanair egyik tegnapi, Mallorcára tartó járata is kénytelen volt egy órát várakozni üzemanyag-hiány miatt.
Mi az ok?
A reptér legnagyobb üzemanyag-szállítója a Mol, de a cég szóvivője szerint a hiányról nem ők tehetnek. A Budapest Airport az RTL híradójával azt közölte,
a fennakadásokat az okozza, hogy az egyik üzemanyagkiszolgálónál átmeneti készletezési probléma van.
Az egyiptomi Hurghadában szerette volna több magyar család tölteni a húsvéti ünnepeket. Egy házaspár ötéves epilepsziás kislányát vinné delfinterápiára Egyiptomba. Az üdülést azonban csak később kezdhetik meg. Reggel negyed 7-kor kellett volna felszállnia a gépüknek, de azóta sem indultak el. Az egyik utassal délelőtt beszéltünk, ő úgy tudja: azért, mert a Liszt Ferenc reptéren nem volt elég üzemanyag.
Az indulási táblán láttuk, hogy a 6:15-ös indulás 7:45-re lett módosítva, mindenféle tájékoztatás nélkül. 7:45 óta itt állunk a kapunál, és a kijelzőn folyamatosan az látszódik, hogy késik a gép. Itt még kapott, ha jól tudom, 4 ezer liternyi kerozint és körülbelül 11 ezer liternyire lenne szükség arra, hogy Egyiptomba érjünk
– mondta az egyik utas.
Az utasok délben arról értesültek, hogy a gépük este 21:10 perckor tud elindulni Egyiptomba. Nem hivatalosan viszont arról hallottak, hogy csak holnap utazhatnak.
Még jó, hogy Szijjártó Péter ma nem utazik…
Szerző
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….