Bulvár
Mi történt: Fábry Sándor besokallt és rárúgta az ajtót az érzéketlen ‘királyira’
Hihetetlen, de most már Fábry Sándor is besokallt a „királyi televízióban” még rá is váró bánásmódtól és nem is olyan burkoltan, de visszasírja az RTL-es korszakát.
„Remélem zavarok!”
Alighanem sokan emlékeznek még Fábry egykori elhíresült mondására, ami most élesedett be igazán, hiszen biztosan sok Fidesz-rajongó kapta fel a fejét azokra a kritikákra, amiket az idős humorista mondott egy háromszéki podcasternek jelenlegi munkáltatójáról.
De ne siessünk előre, lássuk a múltat!
A humoristát többek között arról is kérdezték, hogy milyen volt az RTL Klubnál töltött Esti Showder-es időszak. Fábry erre jó szívvel emlékszik vissza, mint mondta, munkáltatója igen nagyvonalú volt, nagyon jól is keresett
„…annyi pénzt kerestem, hogy három taxival mentem haza…”
és a jeles alkalmakat is mindig megünnepelték:
a 100. adásra világkörüli utat kapott, de nem volt olyan születésnap, hogy legalább egy rekesz borral, vagy egy vacsorával ne kedveskedtek volna
– mondta Fábry. (A műsor 1998-ban indult az MTV2-n, majd egy évvel később átkerült az RTL Klubra, ahol 2011-ig futott, 2012 óta a köztévében látható a Fábry.)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„Ez egy olyan pitiáner ócskaság”
„Tíz éve vagyok itt az úgynevezett királyi televízióban, hát lettem közben 60 éves, lettem közben kiváló művész, azt se mondták, hogy fityfülütty. Szóval ez olyan pitiáner ócskaság.”
Arról, hogy ez hogyan érinti, azt mondta:
„Drágám, ne lovallja bele magát nagyon a kérdésbe: leszarom.”
Arra a közbevetésre, hogy ezt már nem először mondta el, úgy reagált, hogy akkor valószínűleg nem teljesen igaz, amit mondott és ez belülről mégiscsak emészti őt. Arra, hogy mit szeretne, rávágta, hogy:
„Kossuth-díjat.”
Végül a kérdés megismétlése után azt mondta:
„Ezektől semmi drágám”
Csak úgy!
Még mielőtt nagyon elkeserednénk a szegény humorista panaszait hallgatva, tartsuk szem előtt, hogy Fábry Sándor cégei az évek alatt egyébként több milliárd forintnyi megrendelést kaptak a közmédiától.
(Cikkünk a 444. szemléje alapján készült.)
Szerző
Friss
- Ez az új kedvenc mémoldalunk! – kommentelték Nagy Márton -aki ugye nem humorista- matekját
- Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
- Egy teljes éves kampánnyal igyekszik rendbe hozni megtépázott tekintélyét a Református Egyház
- Magyar György: „Színház az egész világ” – Magyar Péter pedig kétségkívül az egyik főszereplő
- Szuverenitást Németországnak!
- Ezt keresem Indiában… – Orbán üzent, ha már ‘lebukott’
- Megőrült az időjárás – Tavasz a télben, de meddig?
- A Duna Tv-n még mindíg a bukott Bese Gergő atyát tolják
- Vidéki Prókátor: a hétvége mérlege, avagy így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán
- Bayer a Fidesz nevében Fábrynak: Kossuth-díjat, mire? ‘Amióta kormányzunk, egyszer sem állt ki mellettünk’