Connect with us

Sport

Mihály Árpád mesterhármasa után fordított a MAC Budapest

Megosztás

A középszakaszgyőztes MAC 5-3-ra legyőzte a Brassó csapatát csütörtökön a Tüskecsarnokban, a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, ezzel 2-0-ra vezet a párharcban.

Tőke Zoltán bravúrosan védett

A Brassó már az első harmad elején vezetést szerzett, miután a MAC védője elcsúszott a saroknál, a rutinos Mihály Árpád pedig elhozta a korongot, majd a kapu elé korcsolyázva, Bálizs Bence fölött belőtte a rövid felsőbe. A budapestiek ezután azonnal lerohanták az erdélyi csapatot. Tőke Zoltánnak a folytatásban többször is védenie kellett, Terbócs István távoli lövésénél – bravúrral.

A Brassó továbbra is védekezni kényszerült. A játékrész felénél emberhátrányba került, de a MAC nem tudott élni a fórral. Az erdélyiek kontrából veszélyeztettek, de megduplázni nem tudták előnyüket. Az utolsó percekben emberelőnyben próbálkozhattak, de maradt az 1-0-s eredmény.

Gól – hat másodperc alatt

A MAC rendesen megnyomta a második harmad elejét, de hiába dolgozták ki sorban a helyzeteket, a korong egyszer sem ment át a gólvonalon. Nem úgy a másik oldalon: Gliga az alapvonalról Wallshoz passzolt, aki bár bement a kapu elé, inkább a lendületből érkező Mihálynak adta a korongot, ő pedig másodszor is betalált. Sőt, összejött neki a mesterhármas is, amivel a Brassó a 28. percben már 3-0-ra vezetett.

A MAC-ot természetesen ez nem törte meg, hiszen még sok idő volt vissza, miközben az ellenfél sorban kapta a kiállításokat. Ezt pedig ki is használták a fővárosiak: Somogyi Balázs először kettős fórban, majd szimplában is betalált, így a szünetre 3-2-vel mentek a felek.

Alig kezdődött el a játékrész, a Brassó máris mehetett közepet kezdeni, a MAC ugyanis Pozsgai Tamás révén hat másodperc alatt gólt szerzett, s ezzel kiegyenlített.

A Brassó kihagyta a nagy lehetőséget

A hajrában emberelőnyben a Brassó előtt nagy lehetőség adódott, hogy újra vezessen, de Bálizson és a jól takarító védelmen nem jutott át a korong. Ellenben a másik oldalon Dudas Jesse az utolsó két perc kezdetén bombagóllal megszerezte a vezetést a MAC-nak. Ezután még emberelőnybe is került Majoross Gergely együttese, Tomás Klempa szép mozdulattal, becsapva a kapust, közelről lőtte be csapata ötödik találatát.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó sorozat vasárnap folytatódik Brassóban.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:

MAC Budapest-ASC Corona Brasov 5-3 (0-1, 2-2, 3-0)
Gól: Somogyi Balázs (36., kettős emberelőnyben, 39., emberelőnyben), Pozsgai Tamás (41.), Jesse Ray Dudas (58.), Tomás Klempa (60., emberelőnyben), ill. Mihály Árpád (4., 24., 28.)

A párharc állása: 2-0 a MAC javára.

A másik ágon a DVTK Jegesmedvék címvédő csapata és az SC Csíkszereda csap össze egymással.

Forrás: MJSZ/MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük