Kerítésen innen
Mikor legyenek ködök, ha nem mostanság? – Riasztás!
Marad továbbra is a ködös ronda, de november végén, december elején tulajdonképen normális ködös idő. Az ország több részére már kiadták a riasztást. Figyeljen Ön is, ha útnak indul.
Marad továbbra is a ködös ronda, de november végén, december elején tulajdonképen normális ködös idő. Az ország több részére már kiadták a riasztást. Figyeljen Ön is, ha útnak indul.

Napi „okosság”
November 30-ról azt tartja a fáma, hogy: „az András napján leszelt, besózott, a 12 hónapról elnevezett hagymakarikák kalendáriuma szerint azok a hónapok, amelyeken újév reggeléig elolvad a só, esősek lesznek majd.”
Nem érkeznek frontok
Vasárnap délután és este sem érkezik jelentős időjárási front az ország térségébe. Nyugaton napos, a Dunántúl keleti felén felhősödő idő várható. Legtovább nyugaton marad derült az ég. A Duna vonalától keletre ködös, borongós, itt-ott napos tájak váltakoznak. Többfelé egész nap megmaradhat a köd. Északon néhol kisebb eső, illetve a ködfelhőzetből szitálás előfordulhat, de jelentős eső nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt ÉÉK-i légmozgás várható. Éjszaka nyirkos, hideg időben ismét leszáll, terjeszkedik, sűrűsödik a köd. Sűrű ködfoltokra is készülni kell! Fagypont köré, foltokban pár fokkal az alá hűl a levegő. Gyenge marad a légmozgás.
Hétfőn is hasonlóan telik időjárási szempontból a nap. A reggeli kiterjedtebb köd ritkul, zsugorodik, elszórtan feloszlik és derült, valamint szürke ködös területek váltják egymást akár kis távolságon belül is. Az ÉNY-DK irányú szélcsatornában megélénkülhet a DK-i szél, így ott nagyobb eséllyel süthet ki a nap. Éjszaka a Dunántúl keleti részein tovább élénkül a szél, és a Dunántúl felett vastagszik a frontfelhőzet. Keleten inkább a ködös, szélcsendes idő lesz a jellemzőbb.
Továbbiakban sem változik semmi
– Kedden és szerdán is megmarad a kettősség hazánkban. Ködös, szürke, illetve erősen felhős területek váltakoznak. Tartósabb napsütés viszont már nem valószínű. Számottevő csapadék nem hullik, de nyugaton elszórtan előfordulhat kisebb eső, szerdán az Alpokalján havas eső.
– Csütörtökön és péntekenis sok felhő, elszórtan kisebb esők jellemzik időjárásunkat. Pára- illetve ködfoltok továbbra is lehetnek, de kiterjedtebb ködnek kicsi az esélye. Rövid időszakokra kisüthet a nap-írja az EUMET
Orvosmeteorológia
Hétfőn sem terheli jelentősebb fronthatás szervezetünket. A napsütés és a felhős, ködös idő kettőssége határozza meg az időjárást. Ajánlott kihasználni a napsütéses órákat egy szabadtéri sétára, kirándulásra, mert a novemberben jellemző ködös, szürke időjárás fokozza a depressziós tünetek kialakulásának, kierősödésének esélyét. A napsütés ezzel szemben pozitív hatással bír mind a lelki, mind a fizikai egészségünkre. Fontos a jó közérzet és az immunrendszer ellenállóképességének fenntartásához is.
A ködös időben is célszerű erőt venni magunkon szabadtéri sportolásra vagy csak egy sétára, mert ez is segíthet a lehangoltságon. Fontos ilyenkor a réteges öltözködés!
Szerző
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”