Connect with us

Sport

Milák Kristóf: nem gondoltam, hogy világcsúcs lesz

Megosztás

Milák Kristóf fantasztikus világcsúccsal nyerte a 200 méteres pillangóúszást a kvangdzsui világbajnokságon: a Honvéd 19 éves versenyzője a futamot követően többek között arról beszélt, hogy ezzel a sikerrel a háta mögött még magabiztosabb lehet a jövő évi olimpián.

A Honvéd tinédzsere már a keddi elődöntőben erődemonstrációt tartott,

egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet jelentett volna. A szerdai döntőben, ahogy azt megjósolta, a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a Duna Arénában rendezett vb-n aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos kezdett a legerősebben, de Milák tartotta vele a lépést.

Ahogyan az elődöntőben, Milák 150 méternél lépett el a többiektől és már az is jól látszódott harminc méterrel a cél előtt, hogy az amerikai legenda világcsúcsa sem lesz igazi ellenfele, elképesztő idővel diadalmaskodott.

A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett.

Férfi 200 méter pillangó, világbajnok:

MILÁK KRISTÓF 1:50.73 perc – világcsúcs
2. Szeto Daija (Japán) 1:53.86
3. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:54.15
…8. KENDERESI TAMÁS 1:57.10

Milák Kristóf örül, miután óriási világcsúccsal lett aranyérmes a 200 méteres férfi pillangóuszás döntőjében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

“Egyáltalán nem terveztem, hogy világcsúcs lesz. Chad Le Clos nagyon erősen kezdett, én nem éreztem magam olyan görcsösnek, mint a középdöntőben. Nem görcsöltem rá semmire, az időre sem, egyszerűen meg akartam nyerni, most már van aranyérmem is! Nem merem azt mondani, hogy tökéletes úszás volt, a fal nem jött ki jól. Az úszási sebesség jó volt, akárcsak a tempószám és a ritmus”

– nyilatkozott Milák Kristóf, aki 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps 2009-es világrekordjára (1:51.51).

“Nagyon jó érzés, azt gondolom, jobban esik, mintha bárki másét döntöttem volna meg.” – fogalmazott Milák.

“Nem tudtam, hogy százötvennél merre járok, azt hittem ott vannak a hátsómban. Az utolsó harminc méteren azért hallottam a közönség reakcióján, hogy nagy lehet az előnyöm, de nem gondoltam, hogy világcsúcs, bár a végén éreztem, hogy jó idő lett”– tette hozzá.

Milák Adam Peaty után a második, aki Kvangdzsuban világcsúcsot úszott

Wladár Sándor olimpiai bajnok, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke átadja az aranyérmet Milák Kristófnak a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjének eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az MTI érdeklődésére beszélt a jövő évi tokiói olimpiáról is: “Ezek után nem mondom, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz készülni, de van így már bennem annyi tapasztalat, hogy az olimpiához még nagyobb háttérrel, még magabiztosabban álljak” – mondta.

A 2017-es világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos a vegyes zónában a magyar újságíróknak elképedve dicsérte Milákot és egy szójátékkal – a magyar és a hihetetlen szó angol keverésével – jellemezte az új világbajnokot és világcsúcstartót:  “Hunbelievable”

Milák Kristóf háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, a 2017-es budapesti vb-n 100 m pillangón ezüstérmes volt, tavaly pedig győzött 200 m pillangón az Európa-bajnokságon.

Selmeci Attila: ez az évszázad egyik legnagyobb eredménye

Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila szerint tanítványa 200 méter pillangón úszott világcsúcsa az évszázad egyik legnagyobb eredménye.

„Az elmúlt években végig csúcsra volt járatva ez a gyerek, kemény voltam, egy olyan programot diktáltam, amely nehezen volt teljesíthető, de utólag valószínűleg ő is belátja, hogy megérte az a sok munka”

– mondta a tréner a magyar sajtó munkatársainak a kvangdzsui világbajnokságon.

A 19 éves versenyző 1:50.73 perces idővel nyert aranyérmet,

ezzel 78 századot (!) vert a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps 2009-es világrekordjára (1:51.51).

„Majdnem nyolc tizeddel javította meg Michael Phelps szinte megdönthetetlennek hitt világcsúcsát, ez az évszázad egyik legnagyobb eredménye”– nyilatkozta a tréner, aki Sós Csaba szövetségi kapitánynak is köszönetet mondott. „A kapitány nagyon okosan kiszámolta, hogy legalább tíz nappal korábban jöjjünk ki. Az első öt napban gyakorlatilag csak lézengtünk. Nagyon oda kell erre figyelni, persze vannak ennek anyagi oldalai, de az eredmények igazolják. Fontos lesz ez majd az olimpia szempontjából is, kerül amibe kerül, ha azt akarjuk, hogy a versenyzőink eredményesen szerepeljenek”.

Az aranyérmes Milák Kristóf (k), mellette a második helyezett japán Szeto Daija (b) és a bronzérmes dél-afrikai Chad Le Clos a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjének eredményhirdetése után. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ez a mostani teljesítmény elsősorban annak köszönhető,

hogy Milák pályafutása során talán először teljesen kipihenten indult egy versenyen, ugyanakkor nem gondolta volna, hogy ebből egy ilyen szenzációs idő jön ki.

„Mielőtt kijöttünk, azt gondoltam, hogy körülbelül 1:52.50-es idő kell majd a győzelemhez. Az első száz méter után picit aggódtam, mert 52.88-cal kezdett, Chad Le Clos elvitte magával, de százötvennél már láttam, hogy bírni fogja és meg fogja nyerni. Ugyanakkor a világcsúcsot csak akkor vettem észre, amikor megláttam az eredményjelzőt, percekig hitetlenkedve álltam ott”– idézte fel a finálé pillanatait Selmeci Attila.

Megjegyezte, ő a Széchy Tamás-, Kiss László-féle iskola híve, azaz a kemény munkában hisz. Hozzátette, nehéz helyzetbe kerültek, amikor Érdről el kellett jönniük, ezért különösképpen hálával tartozik a Honvédnak és Gergely István elnöknek azért, hogy csatlakozhattak az egyesülethez, amely a legjobb körülményeket biztosította számukra.

„Kristóf egy zseni az úszók között, egy különc, néha nem könnyű vele foglalkozni”– jellemezte tanítványát a tréner.

Fontos volt, hogy az alapvetően egyedül készülő versenyzője mellé

olykor-olykor másik klubból is csatlakoztak társak, akik megkönnyítették a közös munkát. Ilyen volt Kapás Boglárka és edzője, Virth Balázs, valamint Kalmár Ákos és trénere, Pass Ferenc vagy éppen Turi György. „Azt gondolom ez a jövő, függetlenül attól, hogy ki melyik klubban úszik, dolgozzunk össze.”

A folytatással kapcsolatban Selmeci Attila elmondta, a világbajnokságon még hátra van a 100 méter pillangó, amelyen Milák két évvel ezelőtt a Duna Arénában ezüstérmet szerzett:

„Ott 50.62-vel lett második, és bár idén kifejezetten csak a kétszázra készültünk, azt gondolom, most olyan feldobott állapotban van, hogy akár megint képes lehet 51 másodpercen belül úszni„.

Selmeci Attila leszögezte, újdonsült világbajnoka legfeljebb három hét pihenőt kap a vb után, mert utána indul a felkészülés a tokiói olimpiára, amelyen a magyar küldöttség egyik elsőszámú aranyvárományosa.

(MTI)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Milák nagyszerű idővel aranyérmes, Kenderesi harmadik 200 pillangón - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük