Egészségünkre!
Minden évi szúnyogírtónkat add meg nekünk ma
Jön a szúnyoginvázió! Ahogy a tél után beköszönt a tavasz, majd a melegedés egyre folytatódik, az ember elengedné magát, belesüppedve a kellemes létezésbe, amikor -derült égből villámcsapás!- megjelennek és késő őszig velünk maradnak életük apró megrontói, a szúnyogok is.
A pécsi-modell
A kerti esővízgyűjtőkben alkalmazható, szúnyoglárvák gyérítésére szolgáló tablettákat biztosítanak a lakosságnak Pécsen
– jelentette be a városüzemeltetési feladatokat ellátó társaság. A Biokom NKft. a közleményében azt írta: a tabletták segítségével megelőzhető a szúnyoglárvák kikelése a kiskertekben lévő esővízgyűjtőkből, kerti tavakból, egyéb udvari vízfelületekről. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szúnyoginvázió megelőzése nem lehet kellően hatékony a lakosság bevonása nélkül, az otthoni védekezés rendkívül fontos.
Az érdeklődők először április 19-én 16 és 18 óra között juthatnak hozzá a szerhez Szentágothai Kutatóközpont (Pécs, Ifjúság útja 20.) melletti füves téren, rossz idő esetén az épület aulájában!
Néhány tipp, ha mégis győz a szúnyog
Ne feledje: az „antivakarint” még nem találták fel, ezért alább néhány bevált trükk következik a csípés kellemetlen következménye, a viszketés ellen.
Jegelés
Ehhez használhatunk jégkockákat, de akár mirelit zöldborsót is, ugyanis bármelyik képes enyhíteni a viszketésen, illetve ez esetleges duzzanatot is el tudják tüntetni. Mindössze arra figyeljünk, hogy egyiket se érintsük közvetlenül a bőrünkhöz, hanem tekerjük be valamilyen anyagba, majd néhány percig hagyjuk az érintett területen.
Petrezselyem
Kirándulásokon legyen mindig nálunk egy csokor petrezselyem, amiből csípés esetén csak ki kell vennünk pár szálat, melyekkel aztán be tudjuk dörzsölni az érintett területet. A fájdalom és a viszketés pikk-pakk elmúlik, így folytathatjuk is a túránkat.
Fekete tea
Rettentő kellemetlen, amikor viszket a szúnyogcsípés, de ebben az esetben sem kell kétségbeesünk, ugyanis a fekete tea a segítségünkre lesz. Tegyünk egy filtert egy bögre vízbe, hagyjuk benne 5 percig, majd várjuk meg, míg enyhén kihűl. Ezután helyezzük a filtert a csípésre, és hagyjuk rajta pár percig. A teának antibakteriális hatása van, a meleg pedig felszámolja a méregben található fehérjét.
Hagymalé
Tény, hogy a szaga eléggé kellemetlen, hatása azonban annál jobb! Dörzsöljük be a csípést egy félbevágott vöröshagymával, és a viszketés hamarosan elmúlik.
Citromlé
A citromlé egy igazi klasszikus! Tegyünk egy szelet citromot az érintett területre, majd tartsuk ott pár percig, esetleg egy sebtapasz segítségével rögzítsük oda. A citromlé pillanatokon belül enyhíteni fogja a panaszokat.
Uborka
Az uborka nem csak salátaként jó választás, hanem szúnyogcsípés esetén is! Rakjunk egy szelet ubit a csípésre, és seperc alatt elmúlik a viszketés. Még szerencse, hogy nyaranta majdnem mindig van otthon uborka.
Lándzsás útifű
A lándzsás útifű illata nem igazán kellemes, de hatása érdekében érdemes elviselni. Ahhoz, hogy valóban el tudja mulasztani a viszketést és a duzzanatot, jól nyomkodjuk össze a leveleit, és az abból keletkező lével kenjük be a csípést.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….