Kerítésen innen
Mire készül a TEK? – páncélmonstrum a láthatáron – Elrettentés, vagy használati tárgy?
A Terrorelhárítási Központ (TEK) legújabb beszerzéséről azt lehet tudni, hogy Ellenáll a géppuskatűznek, a repeszeknek és valamennyire az alatta robbanó aknának, összkerékhajtású, gumikerekes, defekttűrő abroncsokkal szerelt monstrum.
Minek, vagy ki ellen?
A páncélozott járművekre specializálódott kanadai Streit Grouptól vásárolt jármű, mint egy falat kenyér kellett. De minek is? Mire, vagy ki ellen gyúr a kormány a TEK felhasználásával? Elrettentés, vagy használati tárgy? Mennyi közpénzünk bánja? Csupa megválaszolatlan kérdés.
Paraméterek
A TEK által – információink szerint – még 2016-ban megrendelt, majd 2017 végén bespájzolt jármű a Scorpion névre hallgató modell, amely 10 személy szállítására alkalmas, 110 km/h a végsebessége, üzemanyag-fogyasztása pedig 40-45 liter. Ezt a típust a gyártó általában egy 6,7 literes turbódízel motorral szereli, amely 300 lóerős.
Mire ajánlják?
Alkalmas
„nagy tűzerejű fegyverrel rendelkező elkövető elfogásakor komplett műveleti csoport helyszínre juttatására”,
továbbá útzárnak vagy golyózáporban, menekítéskor fedezéknek is tökéletes. Szóval egy békés kormány ugyancsak jámbor polgárainak nélkülözhetetlen. Vagy?
Emlékeznek?
A gép tudása hasonló azéhoz, amit a TEK már sok helyütt – például a tavalyi, Vörösmarty téri karácsonyi vásár biztosításakor, amikor „rafinált” civilek pont ebédidőben támadtak a páncélosra és jól összerajzolták – kiállított páncélozott csapatszállítójáé, a BTR-é, de annál modernebb, mozgékonyabb, városi környezetben jobban használható.
Tűzerő – mert az is van neki!
A járműn van lövegtorony-előkészítés, vagyis egy tető-búvónyílás, ahová géppuska telepíthető. 3-as szintű védelemmel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a jármű páncélzata ellenáll a legfeljebb 12,7 mm-es géppuska-lövedékeknek, továbbá hatékony védelmet nyújt a benne ülőknek a repeszek okozta sérülésektől, valamint aknarobbanás esetén is – akár akkor is, ha az akna közvetlen a jármű alatt robban fel, de legfeljebb 4 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz.
A Streit Scorpion 2-3 hét múlva állhat tényleges szolgálatba.
Van azonban valami, amivel nem bír, és ez a humor és az irónia, mert jól tudjuk,
„a szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen”
(forrás: zoom.hu)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
Bölcske Judit
2021.01.15 13:41 at 13:41
Érdekes hogy több helyen is hallani hogy a régi laktanyákba katonák lettel elszállásolva….miért arra nincs válasz.