Misetics Bálint :… még soha nem voltam része az államhatalomnak …

Misetics Bálint szociálpolitikus, A Város Mindenkié csoport egyik alapítója – aki már gimnazistaként elnyerte az Év egyéni adományozója díjat: tanult társadalomtudományokat, de most is hetente eljár ügyeletbe szociális munkásként a Menhely Alapítvány krízisautójával.

… méltó lakhatás ….

Misetics Bálint két éve lakik jelenlegi albérletében – közel a Széll Kálmán térhez, 55 négyzetméteren – azóta, hogy összeköltözött a barátnőjével. Igazából az fontos, hogy mit ért az emberhez méltó lakhatás fogalmán. Hiszen ezért az alapjogért küzd kamaszkora óta:

„Ez természetesen éppúgy relatív fogalom, mint a szegénység vagy a gazdagság. Az emberhez méltó lakhatás fogalma időben és térben is eltérően értelmezhető. Száz éve még nem tartozott bele, hogy minden lakásban legyen külön vécé, ma már alapkövetelmény.

De a jelenben is mást takar a kifejezés Norvégiában, Magyarországon vagy Kenyában. Mégis van néhány alapjellemzője a fogalomnak. Először is az ember olyan lény, akinek alapszükséglete, hogy legyen otthona. Az is alapkövetelmény, hogy ez az otthon ne legyen ártalmas az egészségre, nyújtson biztonságot, és ne lehetetlenítse el az ember szellemi és lelki kiteljesedését.”

Gimnazistaként kezdett el hajléktalan emberekkel foglalkozni

Rákoshegyről egy-másfél óra volt az út reggelente az iskolába, délután ugyanennyi hazafelé. Közben azokra gondolt, akik egész éjszaka vagy akár egész télen a hidegben vannak. Talán 13 éves lehetett, amikor először szólított meg egy hajléktalan embert az egyik aluljáróban. Csak arra emlékszik, hogy azt kérdezte tőle, miben tudna neki segíteni:

„Aztán ez lett az egyik legfontosabb időtöltésem. Gimnazista koromban szinte az összes szabadidőmet azzal töltöttem, hogy az utcán élőkkel beszélgettem, igyekeztem segíteni őket a kisebb-nagyobb problémáik megoldásában. Szerencsére az iskola mindig jól ment, egy idő után pedig kifejezetten pihentetett a tanulás a sok ügyintézés, rohangálás után.

A szüleim nem aggódtak, pedig előfordult, hogy az anyukám adott pénzt, hogy vegyek már magamnak egy új cipőt a régi szakadt helyett, én meg elrohantam venni egy pár cipőt az egyik hajléktalan ismerősömnek. Nem mártíromkodásból, hanem mert neki nagyobb szüksége volt rá. A nagymamám néha szóvá tette, hogy többet kéne foglalkoznom a lányokkal, az igazgatóhelyettes pedig egyszer behívatott magához egy kettes történelemdolgozat után azzal, hogy nem szeretné, ha a „társadalmi munkám” a tanulás rovására menne.”

A szegénység felszámolásához nem a pénz hiányzik, hanem a politikai szándék

Fokozatosan ismerkedett meg a politikával,

de a gimnázium utáni első évek inkább a tanulásról szóltak. A jogot egy év után otthagyta, rájött, hogy a jogvédelemnél jobban izgatja a társadalompolitika. Ehhez kapcsolódó szakokra járt szerte a világban. Alapdiplomáját az ELTE-n szerezte, ösztöndíjjal hosszabb-rövidebb ideig tanult a New York-i Bard College-on, a kaliforniai Berkeley-n, Antwerpenben, a budapesti CEU-n. Leginkább úgy sportol, hogy mindenhová biciklivel jár. Jogosítványa nincs, viszont rendszeresen vállal éjszakai ügyeletet a Menhely Alapítvány krízisautóján:

„Nagyon megvisel annak a tudata, hogy amikor hazaérek a hidegből, otthon dolgozom, vagy lefekszem aludni, akkor sokan továbbra is kinn vannak a fagyban. Ebből a szempontból nagyon nehéz nekem télen Budapesten lenni. Az teszi elviselhetőbbé, hogy akad egy olyan nagyon gyakorlati munka, amiben részt tudok vállalni, és ami arról szól, hogy igyekezzünk megóvni a fagyhaláltól a fedél nélkül élő embereket.”

A folytatásban, a politika és a civilség összefonódásáról.