Kerítésen innen
Mit gondol (tud?) a Honfoglalás 2000 az MSZP-ről? – „nézetkülönbségek ellenére – teljes támogatásáról biztosítja az MSZP-t”

A Honfoglalás 2000 Egyesület közleményt adott ki, melyben -szokásához híven- az ellenzéket alázza, ám üdítő kivételként ezúttal az MSZP „bölcs döntésében” bízik és „támogatásáról biztosítja”.

Ezt most hogy?
„Miközben a magyarság és az egész világ küzd a koronavírus ellen, a hazai ellenzéki pártok politikusai uszítanak, lázítanak, ál- és rémhírekkel próbálnak hasznot húzni a járványból.
Nem képesek elviselni sorozatos választási vereségeiket – idegeik felmondták a szolgálatot – ezért egyre aljasabb módszerekhez folyamodnak.
A társadalom ellenük fordult:
már a jó érzésű baloldali emberek támogatására sem számíthatnak, ugyanakkor
az Orbán Viktor vezette nemzeti erők tábora, már közel 80%-ra növekedett.”
A fenti számok minden bizonnyal egy teljesen zártkörű, saját használatra szánt felmérésből olvashatták ki, aminek persze nem jelölték meg a forrását.
„Gyurcsány és pincsikutyái
(Momentum, LMP, stb,), s az áruló Jobbik politikusok (Balczó és társai) nem szavazzák meg a felhatalmazási törvényt (!) – ezért bukni fognak, nem lesznek képviselők 2022ben!”
Itt következik a meghökkentő MSZP-magasztalás
„Ellenzéki pártra szükség van!
Az MSZP tapasztalt, megfontolt képviselői másként gondolkodnak: van bennük hazafias érzés, most újjáépíthetik pártjukat.
A Honfoglalás 2000 Egyesület – a nézetkülönbségek ellenére – teljes támogatásáról biztosítja az MSZP-t, bízik a baloldali párt bölcs döntésében. A nemezközi liberalizmus magyarországi csatlósai saját népük (a munkások, a kisemberek) ellen fordultak, a társadalom ellenségévé váltak, megvetésre számíthatnak.”
Az MSZP nem váltotta be a hozzá fűzött reményt
Sok találgatás látott napvilágot ma arról, hogy az Országgyűlés jövő heti ülésén miként fognak szavazni az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló kormányzati indítványról. Megadják-e a kormányzati felhatalmazást Orbán Viktornak a teljhatalom felé.
Ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit az alábbiakról.
1. Tisztában vagyunk a helyzet komolyságával és felelősségünk súlyával.
2. Az ellenzéki pártok folyamatosan egyeztetnek a hétvégén annak érdekében, hogy egységes álláspontot képviseljünk az Országgyűlésben, és ezért kezdeményeztünk közösen hétpárti egyeztetést is a kérdésben.
3. Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek.
Dr. Tóth Bertalan
az MSZP elnöke”
Szerző
Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt