Kerítésen innen
Mit, miért tesz a kormány? – címmel nyomul a Kormányinfó – Szentkirályi szóvivő almával edzett rá….
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szokásos csütörtöki Kormányinfót tart Mit, miért tesz a kormány? címmel. Bár a kormányinfó konkrét témái előre nem ismertek, főként gazdasági ügyek kerülhetnek a fókuszba: infláció, zsugorodó gazdaság, béremelés, valamint az iskolakezdés.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szokásos csütörtöki Kormányinfót tart Mit, miért tesz a kormány? címmel. Bár a kormányinfó konkrét témái előre nem ismertek, főként gazdasági ügyek kerülhetnek a fókuszba: infláció, zsugorodó gazdaság, béremelés, valamint az iskolakezdés.
Kis színes….
Szentkirályi Alexandra érdekes taktikát választott arra, hogy a legideálisan vihesse a szót:
„Kormányinfó előtti alma”
Kis komoly….
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter főként a szerdai kormányülésről beszélt. Elsőként elmondta:
a kormány az aktuális magyarországi rendezvényekkel kapcsolatos tájékoztatást meghallgatta, az augusztus 20-i rendezvényt sikeresnek értékelte. Fennakadás nélkül, rendben zajlottak a rendezvények, mely a számos külföldi delegáció érkezése miatt is figyelemre méltó. Megköszönte a rendre ügyelő 3000 rendőrnek a részvételt.
Az atlétikai világbajnokságról szólva azt mondta,
mostanra 350 ezer jegyet adtak el a rendezvényre, az utolsó napokra pedig elfogytak a belépők – Magyarország képes jó rendezvényeket rendezni.
A háború jelenlegi helyzetét értékelték…
Ha nem lesznek konkrét lépések a békéért, a háború el fog húzódni, az ukrán ellentámadás indulása óta naponta ezrek vesztik életüket. A kormány álláspontja változatlan, azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Ez hat Európára és az országra, a gazdaságra és inflációra is. A kormány tartani fogja vállalását, hogy az infláció egy számjegyűre csökkenjen az idén.
Háborús helyzetben is megvédtük a munkahelyeket
– mondta Gulyás.
Fontos, hogy hitelezésre alkalmas kamatkörnyezet jöjjön létre, és az inflációt meghaladó fizetésemelést igyekszünk biztosítani, a reálgazdaságban igaz az, hogy a reálbérek idén emelkedhetnek
– mondta.
Búzahelyzet….
Gulyás Gergely azt mondta, a háborút megelőzően évi 40-50 ezer tonna gabona forgalma Ukrajnából évi 3 millió tonnára nőtt volna idénre. Ezért a kormány a szomszédos államokkal együtt úgy döntött, lezárja az ukrán gabona előtt határait – a döntés helyességét az Európai Bizottság is elismerte.
Ez amennyiségű termék lehetetlen helyzetbe hozta volna a magyar piacot – a kormány azon van, hogy az EU hosszabbítsa meg szeptember 16-a után is ezt a tilalmat – bíznak az európai szintű megoldásban, de ha kell, nemzeti szintű döntést is hoznak.
Szentkirályi Alexandra a kötelező akciózásról és az árfigyelőről
Ezek lényege egy hatékony eszköz a magyar emberek kezébe: az árfigyelő olyan árversenyt generált, mely 54 termékkategóriában 6,4 százalékkal csökkentek az árak. Azt mondta:
korábban a multik nyerészkedtek, de a rendszerek segítettek az árcsökkentésben. További fejlesztések, mint például saját vásárlólista készítésének lehetősége várható az árfigyelőben, nagyjából két héten belül.
A kötelező akciózással kapcsolatban a fogyasztóvédelem 722 üzletet vizsgált eddig, 70 üzletnél találtak kifogást, ez nagyjából 10 százalék érintettséget jelent. 102 jogsértést regisztráltak, leggyakrabban nem tüntették fel az árcsökkentést, de olyan is akadt, ahol nem volt elérhető akciós termék. A kormányhivatalok összesen 25 millió forintnyi bírságot szabtak ki.
Budapest-ekézés
Gulyás Gergely a budapesti utakra kikerült sávleválasztó karókra vonatkozó kérdésre azt mondta: sajnálatos, hogy ez így van, eddig a főváros csak az autósokat büntette, most azonban azok mindennapjait is ellehetetleníti, akik dolgoznak az autókkal, a taxisokét, életmentőkét.
Az egész egyszerűen felelőtlenség, még jogi megítélése is vitatható, de nem szeretnénk ide eljutni, a józan észt kellene számon kérni – jelentette ki.
A Soros alapítványok budapesti önkormányzatnak juttatott 3 millió dolláros (1 milliárd forintos) támogatására vonatkozó kérdésre úgy válaszolt:
minden külföldi támogatással érdemes elszámolni, a főpolgármester és a baloldal ez nem tette meg.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy idén reálbér-emelkedés legyen
– mondta az arra vonatkozó kérdésre, hogy mikorra tervez béremeléssel kapcsolatos intézkedéseket a kabinet, utalva arra, hogy a kormány nem közvetlen, csak közvetett módon próbál a béremelésekre hatni.
Tanár, az van…..
A pedagógushiánnyal kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta: minden egyes iskola nagyon fontos, az oktatási kormányzat tud részletes tájékoztatással szolgálni, a kormány azt várja, a tanév mindenhol zökkenőmentesen induljon. Vannak területek, például Pest megyében, ahol a népességmozgás miatt nem elegendő az iskolai kapacitás.
Tanárhiány nincs, bár az igaz, hogy egyes területeken – nyelvek, természettudományok nehéz tanárt találni
– jelentette ki. Tagadta, hogy igaz lenne az ezres nagyságrendű tanárhiány, összevetve a gyermekek csökkenő számát a tanárok létszámával. Azt mondta:
több tanár jut ma egy gyerekre, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Friss
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán