Mit szedtek ki Wallenbergből Sztálin pribékjei?

Malinovszkij: Wallenberget le kell tartóztatni és Moszkvába kell küldeni

A hajdani szovjet külügyminiszter-helyettes Malinovszkij tábornagynak január 17-én küldött táviratparancsában az áll, hogy Wallenberget le kell tartóztatni és Moszkvába kell küldeni. Lehetőségem nyílt a moszkvai svéd nagykövetség kulturális tanácsosa segítségével további izgalmas részletek kiderítésére, minek után összehozott két svéd történésszel. Egyikük kutatásai igazolták, amit már mások is gyanítottak, hogy a bátor életmentőt magyar barátja, Böhm Vilmos, a Tanácsköztársaság egykori népbiztosa jelentette fel. Érdekes következtetéseket hallottam arról is, hogy miért szabotálta a Wallenberg mentőakcióit a svéd külügy, miért akadályozta családja a tevékenységében és hogyhogy nem tett lépéseket kiszabadítása érdekében a svéd kormány.

Katyń utolsó halálos áldozata?

Még ennél is meghökkentőbb az a lengyel történészektől származó információ, ami új szempontot vetett fel. E szerint Wallenberg volt a katyńi vérengzés utolsó áldozata. Történt ugyanis, hogy a londoni emigráns lengyel kormány Budapesten bujkáló diplomatáinak kérésére Wallenberg 1944 novemberében a Magyar Nemzeti Bank trezorjába rejtette el a lengyel földalatti szervezetek dokumentumait, köztük az 1940. májusi katyńi tömeggyilkosság boncolási jegyzőkönyveit. Tehát a svéd diplomata tudott a szörnyűségekről, sőt akár tanulmányozhatta is az ezt igazoló dokumentumokat – ezért „tüntette el” a szovjet titkosszolgálat.”

Az amerikaiak nélkül nincs embermentés Budapesten

Nem lehetséges-e azonban az előbbieken túl egy faék-egyszerűségű szempont? Mégpedig az, hogy Wallenberg a Hitler elleni szövetség szereplőinek a háború végén azonnal kirobbant titkosszolgálati háborújába keveredett? A frontok közé szorulva pedig Wallenberg az egyik legelső áldozat lett… Böhm Vilmos szerepével kapcsolatban Wilhelm Agrell svéd történészt idézi könvében Illés György: Böhm „a bizalmába fogadta Wallenberget, sőt, tanácsokkal látta el, hogyan viselkedjen Budapesten. Tippeket adott, kivel kellene megismerkednie, valamint háttérinformációkkal is segítette. – Legalábbis látszólag, mert minden jel arra vall, egyúttal (Oresztész fedőnéven) ba szovjet titkosszolgálatot is informálta. – vonta le következtetését a svéd történész. Oresztész jelentéseiből az oroszok számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy Wallenberg nemcsak egyéni indíttatásból menti a magyar zsidókat, a háttérben a budapesti amerikai képviselet, valamint a War Refugee Board nevű szervezet segíti a munkáját. Márpedig a legyőzött Budapesten, és egyáltalán a kiépülő szovjet érdekszférában Sztálin nem tűrhette az amerikai jelenlétet, a nyugati nagykövetségek – túlságosan is sokat tudó – munkatársait. Könnyen meglehet, hogy Wallenberget ezért vették őrizetbe, és végső soron ezért kellett meghalnia – közölte határozottan Agrell professzor.”

Wallemberget felettesi óvták a túlzott „munkától”

Bengt Jangfeldt, kiváló svéd kutató mindehhez hozzátette: (véd feleettesei) „Nemegyszer rámordultak Wallenbergre, hogy túlzásba viszi a munkáját. Ez a reakció érhető: a semleges Svédország a háború alatt acéllal látta el Hitleréket (a biznisz az biznisz…) Tehát ezen a „középszinten” Raoulnak szüksége volt minden határozottságára, fantasztikus sármjára és kiterjedt, nemzetközi kapcsolataira, hogy például a taxiköltséget, a vacsoráit, netán a szállodaszámláit is fedezni tudja Pesten.

Az amerikai külügyminiszter, Cordell Hull üvöltve leteremtette a svéd apparátust,

Jangfeldt kutatásaiból az derül ki, ha az amerikaiak nem lépnek fel kellő agresszivitással – semmi sem történik. Az amerikai külügyminiszter, Cordell Hull üvöltve leteremtette a svéd apparátust, de ami a legfontosabb, minimum két és fél millió dollárt hajtott fel amerikai zsidó szervezetektől, a Vöröskereszttől, a szolidaritásra még emlékező egyszerű amerikaiaktól. Végül is ő teremtette meg a szükséges anyagi hátteret: Wallenberg mögé állította a Roosevelt alapította War Refugee Board szervezetet és anyagi eszközeit – ezt elküldte Wallenbergnek „saját kezeihez”. (Ugyanis a svéd adminisztráció adott ugyan pár fillért – ötvenezer koronát, ami a kiadási számlákat illetően bakfitty volt –, ráadásul ennek költéséről napi jelentéseket kellett írni, indokolni, hogy kit, miért fizetett le, hová ment taxival stb.) Tehát nem volt szabad kassza, amivel – mint diplomata – azt csinál, amit a percenként romló, vérengzős magyar helyzet megkíván. Nem, ha Cordell Hull – és az amerikai pénzügyminiszter: Henry Morgenthau – nincs, akkor nincs svéd misszió, nincs mentés.”