Koronavírus
Molnár Márk Péter: hamis az a retorika, hogy mi minden egyes életért ugyanannyit adunk
A közgazdász költségbecslést készített az egészségügyi költségek „hasznosságáról” a koronavírus járvány időszakában. Mi a gazdaságos, és mi nem az?
Mi lesz, ha?
Molnár, Márk Péter költségbecslésével arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem számszerűsítjük a görbelaposítás mellékhatásait, akkor sem tűnik gazdaságosnak, amit csinálunk:
” Ha nem adunk kisgyerekek életének megmentésére többlet pénzt, akkor most miért adunk százmilliókat átlagosan 77,5 éves emberek életének 3-5 évvel való meghosszabbításáért? Vagy miért mondjuk a népegészségügyi szűrőprogramokról, hogy túl drágák, mikor a hazai vezető halálok jelentős része megelőzhető lenne szűréssel? És miért mondjuk azt eközben, hogy a covid-betegekre számolatlanul van pénz? Csak annyit mondtam, hogy ez egy új, a korábbival ütköző álláspont, és nem azt, hogy nem kéne ezekre a betegekre költeni.”
Azért csinálta ezt a számítást, mert március vége óta egyre határozottabb a meggyőződése, hogy a teljes lezárásról szóló döntések nem voltak megalapozottak :
„Ez annak a retorikának az eredménye volt, hogy mi minden egyes életért ugyanannyit adunk, pedig ez nem igaz, és soha nem is adtunk. Ha nekünk mindent megérne, hogy mindenkit megmentsünk, akkor az egészségügyi kiadásunk nem a GDP négy és fél százaléka lenne, hanem 25 vagy még több százaléka, és nem olyan politikai erőket szavaznánk kormányra már 30 éve, amelyeket szinte bevallottan nem érdekel az egészségügyünk hanyatlása.”
Az egészségügy teljesítményének mérése nem érdekli a politikát
Kiemelte, amikor bezárkóztunk, aránytalanul sok pénzt költöttünk el arra, hogy megakadályozzuk valamilyen számosságú ember megfertőződését:
„Olyanokét, akiknek egyébként töredéke került volna súlyos állapotba. Az a típusú karantén, amit a legtöbb ország bevezetett, eredményes volt, kevesebben fertőződtek meg, de ezt olyan borzasztó költségen értük el, ami nem racionális. Számomra több mint meghökkentő, hogy adatok, információk nélkül születtek olyan horderejű döntéseket, amelyek összedöntötték a globális gazdaságot.”
Hangsúlyozta, az egészségügy teljesítményének mérése nem érdekli a politikát, viszont attól az elképzelt képtől megrettentek, hogy haldokló emberek tömege nem jut lélegeztetőgéphez, és rájöttek, hogy ez vállalhatatlan:
„Ezt politikusként senki nem akarhatja. A túlreagálás politikai kockázata lényegesen kisebb volt. Ha úgy halnak meg sokan, hogy látványosan mindent megtettünk; az védhető. Ha úgy halnak meg sokan, hogy alulbecsültük a járványt, nem reagáltunk elég határozottan, akkor politikailag végünk. Mi áll a másik oldalon? Eközben ha túlreagáljuk, akkor utólag azt lehet mondani, hogy ha nem így jártunk volna el, akkor rengetegen meghaltak volna. Ezt teszi most a legtöbb kormányzat a világban, ahol nem lett nagy baj. Azt mondják, hogy nekik köszönhetően nem lett, és amúgy meg lett volna. Nem tudjuk.”
A két véglet: meghalunk mind, vagy nincs is járvány
Kitért arra, az elmúlt tíz-tizenöt év olyan bődületes információbőséget szabadított az emberekre, amit már nem képesek feldolgozni, s emiatt kétbites szinten szelektálnak az „igazságok” között:
” Két végletet tudnak kezelni csupán: itt a pusztító vírus, meghalunk mind vagy nincs is járvány, átverés az egész, úgysem lesz bajunk. Ezen a palettán olyan válasz nincs, hogy ez egy létező veszély, amihez naponta újra kell tervezni, hogyan alkalmazkodjunk, miként viselkedjünk. Az én korosztályomnak a 0,2 százaléka kerül súlyos állapotba ettől a vírustól, a hatvan, meg a hetven fölöttieket viszont borzasztóan rosszul érinti. Lefagyasztani a társadalom nyolcvan százalékát azért, hogy a húszat megvédjük, az nem lehet racionális.”
Varázslás helyett elképesztő erőfeszítés kell
Egy étlapszerű intézkedési csomagot állított volna össze, amelyben végig lehet nézni, hogy például a maszkviselésnek, a teljes kijárási tilalomnak mi a költsége, hozadéka, mellékhatása:
„Ha lesz második hullám, ha nem; a COVID19 itt van velünk, és nem teátrális mozdulatokra van szükség, ahol lezárunk és kinyitunk, mint a varázslók, hanem elképesztő erőfeszítésekre a háttérben, aminek eredményeként megvédjük az egészségügyi ellátóintézményeinket, és az idősellátó otthonokat a fertőzéstől. Ha erre nem vagyunk képesek – mert nem túl nagy a politikai hozadéka –, akkor igen hosszú időn át fogjuk olvasgatni, hogy hányan haltak meg az adott napon COVID19-től, pedig már úgy tudjuk, hogy a járványnak vége.”
(A cikk teljes terjedelmében a Népszaván olvasható)
Szerző
