Kerítésen innen
Momentum: a hatalom megmutatta a valódi arcát szerdán a Karmelita kolostornál
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint a hatalom szerdán, a Karmelita kolostornál megmutatta a valódi arcát, amikor „karhatalmisták” vertek és könnygázzal fújtak le fiatalkorú diákokat, akik egy jobb oktatási rendszerért tüntettek.
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint a hatalom szerdán, a Karmelita kolostornál megmutatta a valódi arcát, amikor „karhatalmisták” vertek és könnygázzal fújtak le fiatalkorú diákokat, akik egy jobb oktatási rendszerért tüntettek.
„Ez ma Magyarország, ezt gondolja ma a magyar kormány a fiatalokról, az oktatásról és a jövőről”
Az ellenzéki politikus csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, több fiatal tüntetőt is előállítottak szerda este, a szüleiknek viszont nem szóltak, és – mint mondta – felháborítónak tartják, hogy nem engedték be az országgyűlési képviselőket a Gyorskocsi utcai fogdába. Ezt az épületbiztonsági protokoll esetleges megsértésével indokolták – mondta Gelencsér Ferenc, hozzátéve: az ügyvédeket sem engedték be az épületbe.
Az ellenzéki politikus kiemelte, az elmúlt hetekben a kordon a hatalom, a jogállam hiánya, az egyre nehezebb megélhetés egyfajta szimbólumává vált, és ezért is mentek a Karmelita kolostorhoz a tüntetők szerdán.
Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője, szóvivője arról beszélt, hogy szerda esti tüntetésen megbilincselték a rendőrök, majd a Gyorskocsi utcai épületbe került, ahova egy ottani tiszt közlése szerint hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és tiltott gyűlésen való részvétel gyanúja miatt vitték.
Ezt „furának” nevezte a politikus, mert – mint fogalmazott – „se rendőrhöz, se kordonhoz” nem ért, ő csupán egy könnygázzal lefújt diáknak akart segíteni.
Tompos Márton azt mondta, nem tudja, lesz-e eljárás ellene, de mindenképpen panaszt tesznek az intézkedés miatt.
Kérdésekre válaszolva azt közölte, nem volt „igazából fogdában”, a Gyorskocsi utcai fogda orvosi termének várójában ült több mint négy órán keresztül. Nem volt kihallgatás, jegyzőkönyvet nem vettek fel, nem mutattak neki bizonyítékot – mondta, hozzátéve: „a végén kaptam egy papírt, hogy akkor mehet Isten hírével”.
Szerinte a rendőrök nem a szabályoknak megfelelően jártak el
Gelencsér Ferenc azt mondta, információik szerint senki ellen nem lesz eljárás, „mindegyik gyereket úgy engedték el, hogy valójában semmit nem követtek el”, a legsúlyosabb cselekmény, amit felróttak az egyik tüntetőnek, az volt, hogy maszkot viselt a tüntetésen.
Arra reagálva, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás a Karmelita kolostornál történtek miatt és egy embert őrizetbe is vettek, azt közölte: információk szerint „a Gyorskocsi utcában nem volt olyan személy, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt állítottak volna elő”.
Gelencsér Ferenc szerint szerda este „számtalan rendőri túlkapást” láttak a Karmelita kolostornál. Panasszal fognak élni – közölte.
Egyre idegesebb a hatalom – Könnygáz és előállítások
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?