Nagy Bandó András: három nap, három Puskás

Nagy Bandó András manapság ritkán szólal meg a közösségi médiában, vasárnapi bejegyzését sem a „kattintások begyűjtése” vezérelte, hanem annak a fontos ténynek a bizonyítása, hogy ha valaki jó a szakmájában, annak semmi szüksége hatalom-dörgölőzésre, bőven elég az akarat és a tehetség.

Elöljáróban….

Példa arra, hogy miként próbálkozik be a regnáló összefideszezni azokat is, akik elhatárolódnak tőle. A szombat esti Puskás Arénában rendezett focimeccshez kapcsolódóan az alábbi bejegyzés jelent meg a budapesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője oldalán, amit a Magyar Nemzet és a médiabirodalom többi alattvalója azon melegében továbbspilázott:

Nagy Bandó bejegyzése

„Csak azoknak kell(ene) elmagyaráznom, mit hordoz, mit jelent a mai írásomnak adott cím, akik nem vagy kevésbé jártasak a popzenei világnak nevezett, fényesített vagy magukból fényt kibocsájtó kisebb-nagyobb csillagokkal, hirtelen föl- és eltűnt üstökösökkel és égre emelt hullócsillagokkal teli univerzumban. Mindenki más tudja:

Azahriah (alias Baukó Attila) 2024. májusára, a Puskás stadionba hirdetett koncertjére órák alatt elfogyott minden jegy, majd, miután kitűzték másnapra az újrázást, ugyancsak lefagyott a program, a rajongók órákon át ültek a számítógépek előtt és/vagy az okostelefonjaikat szorongatva és lesve, és ugyanígy, elképesztő gyorsasággal fogytak el a belépők.

Talán már meg sem lepődtek az Azi fanok, hogy hírt kaptak a harmadik koncertről, tehát ez az alig 22 éves srác történelmet ír: háromszor telnek meg a leghíresebb magyar focistáról elvezett stadion lelátói, no meg hát a színpad előtti, ezreket befogadni képes pálya. Tavasszal még (csupán) az számított óriási szenzációnak, hogy 21 évesen teltházas Papp László Arénát csinált, most a Puskásnál tart, és nem tudható, hogy ez a tripla koncert meddig marad csúcs, mi követheti még, mi következhet ezután.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 76 évesen ismerhettem meg a dalait,

s ebben nem kis része volt 13 éves lányomnak, Gvendolinnak, aki úgy vált rajongójává, hogy közben lassanként maga mögött hagyott minden korábbi kedvencet. Hogy a feleségem is vele dalolta a nótáit, már meg sem lepett, míg Gvendolin kicsi volt, a verseimet is együtt mondogatták, Halász Jutka és a Kaláka dalait is közösen fújták. Apaként és a fiatalok kedvenceire is odafigyelő, nyugdíjkorhatáron túljutott, zeneszerető, mondhatom: minden(féle) jó zenére nyitott, örökösen muzsikát hallgató felnőttként is oda kellett figyelnem erre. Egyrészt, hogy megértsem, mi váltott ki ily határtalan rajongást a lányomból, másrészt, hogy megismerhessem Azahriát, szövegeinek és dalainak a „titkát”.

Mert azt már éreztem, sejtettem, később már tudtam is, hogy ebben a fiúban valamiféle, a popban eddig nem tapasztalt titok lappang.

Megnéztem néhány vele készült interjút, hogy minél többet tudjak meg róla, nem bántam meg. Mélyen gondolkodó fiú, érdemes a szavaira figyelni. Azon kaptam magamat, hogy naponta többször dúdolom-dalolom Azi nótáit, és mindezek tetejébe jött, hogy a menedzsment jóvoltából (mert jegyhez nem jutottunk) sikerült bejutnunk a pécsi Káptalan-kertben rendezett koncertjére. Gvendolin és Rita a színpad előtti „talponállóban” dalolt együtt Azival és a barátjával, a Kukásautó című nótájával befutott Deshsel, én hátrább, a mellvéden ülve élveztem a koncertet, és figyeltem a közönséget: a csápoló, Azival éneklő tiniket, meg a mögöttük tömegesen éneklő és táncoló középkorúakat.

A koncert után a takarásban vártunk, hogy találkozhassunk a srácokkal

Összejött, fotók is készültek, és megtapasztalhattuk: az égbe emelt fiúk a földön járnak. Elmondhattam, amit sokaknak hiába és fölösen ismételgettem:

Azi megújította a popzenét, minden dala más, kiismerhetetlen és rejtélyes, eközben félreismerhetetlenül csak rá jellemző Azi-dalok. Akadtak, akik fintorogtak, ha erről beszéltem, most meg szájtátva állnak a három Puskás koncert ténye előtt, és alig értik, hogy több telt házas európai koncertre készül, egy példátlan turnéra. Eközben a 91 éves Hédi nénink Azi rajongó lett, lementette és végignézte-hallgatta a márciusi Papp László aréna-beli koncertet is.

Pár héttel később bejutottunk a paksi koncertre, ott is rajongók ezrei várták Azit, Desht és a zenészeket. Hazafelé autózva Gvendolin indította Azi dalait, és mobilján rögzítette az „elemzéseimet”. Arról is beszélgettünk, hogy ne csak „rajongója” legyen, hanem tegye maga elé példának is, mert a srác sikereit az a sajátos tudás hozta meg, amit tiniként magáévá tett.

Mindezeket azért meséltem el, hogy kicsit beszélhessek a sikerről

Mert olyan országban élünk, ahol a célokat kitűzőket és sikerre törőket jobbára csak egyfajta utórezgéssel értékelik. Olyan országban, ahol a sikerhez vezető utat inkább külföldön, más országokban járják be, s aztán a hatalmasok itthon kezdjenek büszkélkedni velük, hogy ezeket a sikereket „a magyarok” érték el. Kertész Imréig megyek vissza, aki még a Nobel-díj előtt, az itthoni légkörre ráunva Németországba költözött, Szoboszlai Dominikkal folytatom, aki nem a Puskás Akadémia neveltjeként vehette föl a Liverpool 10-es mezét, Karikó Katalinnal folytatom, aki szintén nem hagytak boldogulni idehaza, és Krausz Ferenccel zárom a sort, aki nem a hazai pálya előnyét élvezve lett világhírű tudóssá. A fentiek előtt élt és világhírűvé vált magyarok közül is sorolhatnék néhány hasonló sorsú nagyságot — ugyanerre az eredményre jutnánk.

Hogy hazánkban kik és hogyan „jutnak el a csúcsra”, nem ecsetelem

Tudjuk, olvashattunk róla, láthattuk is, hogy a hatalom emberei kiket toltak meg és hány millióval a saját maguk népszerűsítéséért. Azt is látjuk, hogy a különféle NER sztárok futtatására és koncertjeire mekkora támogatást nyomnak, mint ahogy tisztában vagyunk azzal is, hogy ezeknek a lehullóban lévő sztároknak, s az égre erőszakolt üstökösöknek a sikerei mennyit érnek. Még pontosabban: sokat érnek a hatalomnak. Különféle állami díjakkal és kitüntetésekkel köszönik meg nekik, hogy biodíszletként odaülnek a színpadra a szónok mögé. Vagy derűs arccal marokra fogják a különféle menetek molinóit. Továbbá minden megszólalásuk alkalmával elmondják, hogy ez itten a létező világok legjobbika, és aki e világot teremtette: igazi félisten. Azahriah nem állt be ebbe a sorba. Előbb bloggerként mutatta meg magát, később a dalaival és szövegeivel.

Megismétlem: szerencsések vagyunk, hogy nem most, a sikerek csúcsán, hanem már fölfutása közben mondogattuk, hogy ez a srác tud valamit.

Zárásul egy emlékezetes Azahriah mondat: nem sztár akarok lenni, hanem legenda. Az a gyanúm, efelé tart. Legfelső szintű támogatás nélkül.

Forrás

Kapcsolódó