Bulvár
Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
A HVG 2020 óta szavaztatja meg olvasóival az „ÉV citromdíja” cím befutóit. Az eddigi nyertesek: 2020-ban Szájer József, 2021-ben Várkonyi Andrea, 2022-ben a tankerületi vezetők, 2023-ben Tóth Gabi, idén pedig Nagy Márton miniszter ténykedését érezték a legcikibbnek a lapot követők.
Kicsi, sárga, de….
Optimista büdzsével készül 2025-re a kormány, a „békeköltségvetésből” a korábbinál több jut majd egyebek mellett sportra, szuverenitásvédelemre és fegyverekre is, de változik a különböző adók mértéke is. Ez lesz az új lehetőségek költségvetése Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter, leendő MNB-elnök szerint, és bár a gazdasági mutatók között mindig találni olyat, amivel lehet villogni, az Orbán-kormány szerint is új megközelítés kell, miközben
14 év kormányzás után a legjobb, amit mondani tudnak, hogy majd jövőre jobb lesz.
Úgy tűnik, ez a közvéleményt, így a HVG olvasóit sem igazán nyugtatja meg, a stabilan 400 forint feletti euroárfolyam és a még mindig magas infláció egyre jobban sújtja a magyarokat. Mindeközben idén eljutottunk oda, hogy a kormány lakhatási válságot emleget, még ha az ezzel kapcsolatos saját felelősségével nem is néz szembe. Nagy Márton a gazdaság siralmas teljesítménye miatt a német válságot okolja, miközben könyörög a magyaroknak, költsék már el a pénzüket.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Fölényes első hely….
Rég nem mutatott olyan magabiztos eredményt a gazdaságpolitika, mint szavazásunk grafikonján
-írta a portál.
Nagy Márton idei szereplése 12 százalékkal körözte le a tavalyi nyertes szavazatszámát – ennyivel többen érzik cikinek a gazdasági helyzetet Tóth Gabi megnyilvánulásainál. A második helyet stabilan bebiztosította magának a kegyelembotrány három felelőse, vagyis Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán hármasa, akik végleg lerombolták az illúziót, hogy a kormánynak fontos a gyermekvédelem.
Komoly verseny alakult ki viszont a bronzéremért, végül a Fidesz alapmítoszát, az 1956-os szabadságharcot mondhatni teljesen új megvilágításba helyező, de leginkább szemen köpő Orbán Balázs bizonyult ha csak kicsivel is, de kínosabbnak Lázár Jánosnál és az évről évre egyre vállalhatatlanabb MÁV-nál. Valakinek pedig utolsónak is kell lennie, ez a pozíció a homofób nézeteket hirdető, közben meleg szexpartikba járó Bese atyának jutott. De a részvétel a lényeg, Bese pedig kellő szavazatot szerzett ahhoz, hogy vitathatatlanul ott legyen a helye a top 5-ben.
grafikon: hvg.hu
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?