NASA: a Holdtól 130 kilométerre járt az Orion űrhajó

A Hold felszínét 130 kilométerre közelítette meg az Orion űrhajó hétfőn a kora reggeli órákban, ezt követően folytatja útját a Holdon túl – közölte az Egyesült Államok űrhivatala (NASA). 

Az Orion múlt szerdán indult, első tesztrepülése során most közelítette meg legjobban Holdat, amelyre a következő években legénységgel a fedélzetén tér majd vissza

Az Artemis Hold-program első űrrepülésének tervei szerint az űrhajó Hold körüli útja az égitest távolabbi oldalán folytatódik, ahol több, mint 64 ezer kilométert tesz majd meg, és olyan mélységbe hatol a kozmikus térben, aminél messzebb emberi legénységre tervezett űreszköz még soha nem távolodott el a Földtől.

Ahogy múlt pénteken az Artemis program vezetője, Michael Saraffin mondta, az útvonal kiválasztása terhelési teszt az Orion űrhajó számára. A NASA szakembere újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy tucatnyi kisebb hibát kellett megoldani, de ezeket leszámítva összességében az eszköz megfelelően működik. 

Az űrhajó fedélzetén számos kísérleti eszközt szállít, köztük magyar fejlesztésű dózismérőket, hogy vizsgálja a leendő űrutazás emberi szervezetre gyakorolt hatását. 

A NASA Artemis programjának célja, hogy hosszabb emberi tartózkodásra alkalmas űrállomást hozzon létre a Holdon, amely segítheti az első emberi küldetést a Mars felé.

Az Artemis I hordozórakétáját, orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel múlt szerdán bocsátották fel a floridai Kennedy űrközpontból. Az Orion a tervek szerint december 11-én tér vissza a Földre, és a Csendes-óceán Dél-Kaliforniához közeli térségében landol.

(MTI)

Snoopy útban a Hold felé!