Néhány mondat Aczél Endréről

Július 4-én futott szét a magyar sajtóban a hír: életének 74-dik évében, hosszas, súlyos betegséget követően meghalt Aczél Endre, Rózsa Ferenc- és Pulitzer-emlékdíjas újságíró. A rendszerváltás korszakát felnőtt fejjel átélő magyarok számára ő mindörökké szimbólum marad.

Az aranykor

Aczél Endre a nyolcvanas évek végén, tévéhíradó-főszerkesztőként, a szabadságért küzdő magyar sajtó aranykorának jelképes alakja lett. Azt a korszakot jelenti számunkra, amikor minden nap végén keserűség és kétségbeesés nélkül nézhettük meg a profin szerkesztett híradót. Nem ő „csinálta” persze a jó híreket. Csakhogy ő a süllyedő államszocialista rendszer körülményei között megerősödött kiváló magyar rendszerkritikus sajtó egyik legkiválóbb alakja volt. Erre a sajtóra volt szükségünk, hogy a nemzedékek számára sorsdöntő korszakon át képesek legyünk egyre bátrabban élni, szabadabban lélegezni, és következetesen a jó irányba tartva megőrizni kollektív józan eszünket.

Aczél Endrét ki kellett rúgniuk

Gyors eltávolítása lett a jelképe annak is, hogy a rendszerváltás folyamatában valami már az elején eltörött. Ma már szinte visszasírnánk azt a régimódi, csurkás-pozsgais-emdéefes világot, de csírájában már ott volt abban a mára kiteljesedett Orbán-rezsim összes ragályos jellemvonása. „Azoknak” ki kellett rúgniuk…

Nem bírta ki, hogy ne nyilvánítson sarkos véleményt

Nem próbálok teljes pályaképet adni a most elhunyt kiváló újságíróról. (Ezt megtettük már a Városi Kuríron, és ajánljuk volt munkatársai közül Szele Tamás „Szubjektív nekrológját” is. A rendszerváltás utáni időkről itt most azt emelem ki, hogy jó volt tudni róla, örültünk, hogy itt élt, dolgozott közöttünk, semmi lényeges nem kerülte el a figyelmét, és ezt időről-időre élvezetes elemzésekben adta tudtunkra.

Paradox módon

még az is újságírói életművének nagyságát jelzi, ami emlékezetes botlásakor történt. Megdöbbenve láttuk, hogy azzal a sok évtizedes újságírói tapasztalattal, ami Őt messze kiemelte az újságírók közül, mennyire nem értette meg az új közösségi médiákon folyó kommunikáció természetét. Az egész közvéleményt morálisan súlyosan megterhelő szex-zaklatási botrány elkeseredett Facebook-vitáiban Aczél Endre nem bírta ki, hogy ne nyilvánítson sarkos véleményt, és amit, ahogyan kinyilvánított, az menthetetlen volt. Egycsapásra eltűnt a kedvenc fórumainkról.

Legtöbben és leginkább az Aczélsodrony végtelen folyamának elapadását éreztük meg, de a szerző háttérbe küldésével az a lehetőség is megszűnt, hogy megszokott elemzői bölcsességével Aczél Endre a forró aktuális ügyekben is eligazítson.

Mégsem úgy gondolunk ma Aczél Endrére, mintha a pályája vége felé elkövetett hiba „lenullázta” volna addigi művét. Amit évtizedeken át tőle kaptunk, mindörökre velünk marad.

Nyugodjon békében, Aczél Endre!