Banánköztársaság
„Nekem ezt mondták, én nem tudok magyarul”. Így verik át Orbánék a haverjaikat is — Lapzsemle
Heti lapzsemle egy meglepő interjúról, amelyből láthatjuk, mit művelnek Orbánék (Viktor, Balázs és a többi sötét alak) a féligazságaikkal/ordas hazugságaikkal.
Heti lapzsemle egy meglepő interjúról, amelyből láthatjuk, mit művelnek Orbánék (Viktor, Balázs és a többi sötét alak) a féligazságaikkal/ordas hazugságaikkal.
Orbán-rajongók Amerikából
Itt, a Városi Kuríron nagy figyelmet szenteltünk Tucker Carlson és magyar vendéglátói ámokfutásának.
A Klubrádió kiváló külpolitikai szakújságírója, Csernyánszky Judit ugyanakkor mikrofon elé kért egy reflektorfényt kerülő résztvevőt is, Rod Drehert, az American Conservative alapítóját, vezető szerkesztőjét.
„Rod Dreher a konzervatívok egyik szaktekintélye, elemzője, véleményformálója akit – legalábbis az amerikai megítélés szerint – ugyan nem a mérsékeltek között tartanak számon, de úgy hírlik róla, nem egy megveszekedett keményvonalas elemző. Meghallgatja a másik oldalt is, és bizonyos keretek között rugalmas, ha revízióra szorul elmélete”
— így mutatja be interjúalanyát a riporter.
Rod Dreher, Tucker Carlson jó barátja, elvbarátja, és tulajdonképpen beszélte rá a Fox News sztár-műsorvezetőjét, hogy látogasson el Magyarországra. Dreher is részt vett a Mathias Corvinus Collegium által Esztergomban rendezett háromnapos programon. Álítása szerint szorgosan tanulmányozza a magyar helyzetet, Orbán politikáját, és napi rendszerességgel posztol is erről a blogjában.
Csernyánszky Judit Budapesten érte el az elemzőt interjúja a 2021. augusztus 7-i Hetes Stúdióban hangzott el.
„Őszintén szólva, erről fogalmam sem volt…”
A kérdező a beszélgetés során nemcsak kérdezett, hanem röviden, velősen korrigálta is alanya téves információit. Az amerikai mindezt alapvetően nyitottan fogadta. Nem tudjuk, gondolt-e közben valamit azokról a fideszesekről, akik a hazudozásukkal ilyen helyzetbe hozták…
„CSERNYÁNSZKY: – Ön azt állítja, hogy Magyarország megkérdőjelezhetetlen demokrácia. Azért ennek kifejtése érdekelne, mert a mi tudomásunk szerint az összes kulcsintézmény, amely a demokráciát hivatott biztosítani, kormányzati kontroll alatt áll.
DREHER: – Először is, ha nem tetszik a jelenlegi kormány, akkor egyszerűen le kell váltani a jövő évi választásokon. Ellene kell szavazni. Másodsorban, ha ön azt mondja, hogy a média a kormány kezében van, akkor hogyan lehetséges, hogy önnel beszélgetek? Ön az ellenzéki médiát képviseli, és vannak mások is azon az oldalon. Az egészséges közélethez hozzátartozik az ellenkező vélemények ütköztetése.
(…) Mivel nem beszélek magyarul, nem tudom, itt hogy is van ez, de azt tudom, hogy önöknél igenis határozottan van ellenzéki média.
CSERNYÁNSZKY: – Nem tudom, mennyire van tisztában azzal, hogy a Klubrádiónak már nincs frekvenciája Budapesten sem, ahhoz képest, hogy egykoron országos rádióként is működött. Február 15-e óta már csak az interneten hallható a Klubrádió, úgyhogy önt is csak ott tudják meghallgatni a hallgatók.
DREHER: – Ó, sajnálom, ezt nem tudtam. Őszintén szólva, erről fogalmam sem volt. Lehet, hogy akkor önnek tökéletesen igaza van.”
„Nem gondolom, hogy Orbán egy szent ember…”
„CSERNYÁNSZKY: – Ami pedig a választásokra vonatkozó megjegyzését illeti. Ez sem olyan egyszerű kérdés. Ugyanis a szavazatok kevesebb, mint 50%-ával kétharmados többséget lehet szerezni Magyarországon a parlamentben. Orbán Viktor új választási törvénye erre adott neki lehetőséget. S amikor Brüsszelben harcol az igazáért, akkor mindig erre a kétharmados többségre hivatkozik. Ön szerint ez rendjén van?
DREHER: – Meg kell mondjam önnek, nem tudom, a választási törvényt hogyan módosították Orbánék, csak azt tudom elmondani, ami Amerikában van. A republikánusok a szavazatok többségének megszerzése ellenére elvesztették a választást 2020-ban a választási törvény újraírása miatt.
(Az amerikai ügyeket is jól ismerő Csernyánszky Judit megjegyzése: Tegyük hozzá a választási törvényt Trump kormányzása idején módosították a járvány körülményeihez igazodva, illetve 8 millióval több szavazatot szerzett Biden, ami nem tekinthető hibahatáron belüli számadatnak.)
CSERNYÁNSZKY: – Nézze, 2014-ben a szavazatok durván 45%-val, 2018-ban pedig nagyjából 50%-kal szerzett kétharmados többséget a parlamentben a Fidesz. Ön szerint ez nem félrevezető?
DREHER: – Értem, amit mondott. Akkor azt el kell mondjam, nem gondolom, hogy Orbán egy szent ember, egyáltalán nem ezt gondolom. Sok mindent persze támogatok azok közül, amit mond és tesz. Általában véve jónak találom azt, amit tesz. De például a Pegasus kémprogram alkalmazása miatt kritizáltam, mert azt gondolom, egyetlen kormány sem tehet ilyet….”
„Óvatosan kell fogalmazzak, mert tudja, nem beszélem a magyart”
„CSERNYÁNSZKY: – Mit szól például ahhoz, hogy vidéken egyáltalán nincs ellenzéki vagy független újság, amit olvashatnának az emberek, és így rádió sem, amit hallgathatnának a kormányzati mellett.
DREHER: – Ha jól tudom, a legnagyobb példányszámú újság ellenzéki újság. Nekem ezt mondták, én nem tudok magyarul. Ez igaz?
CSERNYÁNSZKY: – Ez igaz, de tudnia kell, hogy az ennél sokkal nagyobb példányszámú, a legtekintélyesebb ellenzéki újságot egy éjszaka alatt bezárták, megszüntették Orbánék.
DREHER: – Nos, akkor óvatosan kell fogalmazzak, mert tudja, nem beszélem a magyart. És nem akarok olyat mondani, ami nem igaz.
CSERNYÁNSZKY: – Arra kell ez Orbánnak, hogy fel tudja mutatni, van ellenzéki napilap, nos akkor miről beszélnek a bírálók?!
DREHER: – Ez az egyetlen ellenzéki napilap az egész országban?
CSERNYÁNSZKY: – Igen, az egyetlen.
DREHER: – Akkor olyat mond most nekem, amit nem tudtam. Minél mélyebbre ások abba, amit Orbán és a Fidesz csinált, annál inkább bírálnom kellene, úgy tűnik.”
Ez egy kis zavar a gépezetben
A Csernyánszky-interjú idézett részei azt jelzik, hogy a fideszesek díszvendége a nálunk is jól ismert egyoldalú, a valóságot elfedő információkkal érkezett Magyarországra. A fideszes hazugsággépezet szennytermelése nem valami ravasz, a külvilág megnyugtatására szolgáló trükk. A helyzet rosszabb: ők maguk is elhiszik, hogy ez a valóság, ezért nem készítik fel az általuk félrevezetett külföldi elvbarátjukat a kézenfekvő ellenvetések kivédésére.
Rod Dreher viszont szokatlanul nyitottan állt hozzá a magyar valóságról kapott tájékoztatáshoz:
„Többet kell és fogok is olvasni akkor az itteni helyzetről, megköszönöm magának az interjút”
– ígérte meg az interjú végén.
Persze, ne legyenek kétségeink: amint ismét találkozott fideszes vendéglátóival, és esetleg rákérdezett, mi a helyzet az állítólagos magyarországi demokráciával, az úgynevezett tisztességes választási rendszerrel, a körbemutogatott ellenzéki sajtóval, Orbán Balázs MCC-s emberei és a fideszes hazugsággyár többi díszpintye minden valószínűség szerint igyekezett megnyugtatni valami újabb féligazsággal/álérvvel a háborgó lelkiismeretét.
Az pedig az interjú közben is kiderült, hogy Dreher számára a legfontosabb Orbán „kiállása a globális világrenddel szemben”, a migránsellenes hangulatkeltés, az LMBTQIA-közösség elleni uszítás. És ezért bizonyára hajlamosabb a megbocsátásra, mint amit a józan esze diktálna.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
gina
2021.08.15 17:07 at 17:07
Mocskos OV cigány erre van esze mindenkit megvásárolni, mindent eltorzitani, egy aljas gazember, de ha van igazság akkor eltünik a fenébe ez a fidesz szekra ezzel az örülttel..
Marta Brash
2021.08.15 23:37 at 23:37
Hogy tud valaki felkeszultseg nelkul elmenni egy orszagba, es ott csupan egyoldaluan, csak a kormany reszerol tajekozodni? Nem gyanus neki,hogy mindenki azt allitjaMagyarorszagrol, hogy minimum autoriter tarsadalom, egy diktatorral az elen? Ha mast nem, akkor legalabb a Sargentini jelentesrol kellett volna hallania? Egy kicsit se volt gyanus neki, hogy egy autoriter tarsadalaomban csak a diktator ad neki infokat? Es oket nem is erdekelte az ellenzek, maguktol meg sem probaltak veluk kapcsolatba lepn? Meg a romai jog is azt mondja, hogy mindket felet meg kell hallgatni! Es raadasul meg a sajat orszaganak az adataival sincs tisztaban, mert azt sem tudja, hogy Bident 8 millio plusz szavazattal valasztottak meg, mert hat azert ekkorat meg az USA-ban sem lehetne elcsalni! Felkeszuletlen showman-ek adjak ma a felelos tajekoztatast? Szegenysegi bizonyitvanya ez az egykor halado USA-nak