Connect with us

Bulvár

Nekünk semmi se jó? – Óriási viharok, özönvízszerű esőzés

eső
Megosztás

Őszire, azaz az évszaknak megfelelőre fordul időjárásunk, ami azonban a szélsőségeket sem nélkülözve óriási viharokat és esőzést is hoz. 

Rajtunk ütött a hidegfront

Hétfőn délután hidegfront alakítja időjárásunkat. Alapvetően borongós időre számíthatunk, a hidegfront lassan nyugat felől kelet felé araszoló csapadékzónájából sokfelé esővel, jelentős esővel, záporokkal, főként délnyugaton zivatar is előfordulhat. A Tiszántúli térségben inkább csak este, éjjel valószínű kiadósabb csapadék. Nyugaton 20 fok köré, néhol az alá esik vissza a hőmérséklet, míg keleten, ahol délelőtt még a nap is előbújhat, 26-28 fok is lehet a front érkezése előtt. A front előtt átmenetileg többfelé megerősödhet a DDK-i légmozgás, majd egyre többfelé É-ira fordul a szél.

Kedden várhatóan kelet felé halad, illetve este távozik a hidegfront, így legtovább, estig keleten maradhat borult az ég, nyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. A keleti országrészben délelőtt még sokfelé esik az eső, majd délután már inkább csak északkeleten valószínű még eső, illetve a szakadozó, vékonyodó felhőzetből elvétve nyugaton és a középső országrészben is lehetnek kisebb záporok. Az ország nyugati felén erős ÉNY-i, keleten mérsékelt, eleinte változó, majd É-i irányú szél fúj. Nyugaton kissé emelkedik a hőmérséklet a hétfőihez képest, míg keleten ezen a napon várható a hűvösebb. Éjszaka a Tiszántúlon is szakadozik, csökken a felhőzet, míg másutt derült, vagy gyengén felhős ég ígérkezik, számottevő csapadék nélkül.

A folytatásban

 Szerdán előreláthatólag nyugodt, napsütéses időjárású nap valószínű gyenge vagy mérsékelt felhősödésekkel, elvétve keleten, majd este a nyugati határszélen egy-két jelentéktelen záporral. A szél várhatóan legyengül, kellemesen, az évszaknak megfelelően alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön, pénteken – jelentősen növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – egy újabb ciklon és annak frontrendszere érheti el térségünket nyugat felől. Csütörtökön még többnyire napos, nyugodt, és a ciklon előoldalán melegedő idő a valószínűbb, de a Nyugat-Dunántúlon már kialakulhatnak záporok, zivatarok. Csütörtök este, illetve péntekre virradó éjjel megérkezhet a ciklon hidegfrontja és csapadékzónája, ami péntekre esős, zivataros, szeles időt ígér. Nyugaton alacsony, keleten még kellemes lehet a hőmérséklet.

Szombaton folytatódhat az esős idő, sokfelé jelentős mennyiségű csapadékkal, és országszerte hideg, a Dunántúlon kifejezetten szeles lehet az idő.

Vasárnapra előreláthatólag csökkenhet a csapadékhajlam, de alapvetően még erősen felhős, borongós, hűvös idő a legvalószínűbb, szórványosan kisebb esőkel, a Dunántúlon erős széllel.

(EUMET)

Kapcsolódó

 

eső

Szerző