Állati
A nem létező „Soros-terv” ezt a „kiváló” kormányt akarja megdönteni
Politikai határozatot fogadott el a „Soros-terv” elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a testület tanácskozása után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
A határozatban a választmány elutasítja azt a törekvést, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák. Aggodalommal látják ugyanis, hogy a „Soros-hálózat óriási befolyása révén” Brüsszel a tagállamokra akarja erőltetni a betelepítési kvótát, ami veszélyezteti Magyarország szuverenitását – ismertette a dokumentum szövegét Hidvéghi Balázs.
Elutasítják továbbá a „Soros-hálózat” beavatkozási szándékát a magyar választási kampányba, aminek „az a célja, hogy a Fidesz-KDNP helyett egy bevándorláspárti kormányt juttasson hatalomra”.
Egyúttal felhívták a kormányt, hogy minden eszközzel lépjen fel a „Soros-terv” végrehajtása ellen, szükség esetén akár törvényi úton korlátozza a „Soros-hálózat” bevándorlásszervező tevékenységét és további terjeszkedését – közölte a kommunikációs igazgató, aki szerint erre azért van szükség, mert a „Soros-hálózat egy ellentámadást indított Magyarország ellen”, „el akarja mozdítani a magyar kormányt az útból”.
A Fidesz-KDNP 106 egyéni képviselőjelöltjéről szólva a politikus hangsúlyozta: készen állnak arra, hogy minden választókerületben a választópolgárok elé lépjenek, a kampányban pedig arra fognak törekedni, hogy azt a politikát folytassák, amellyel közösen sikeressé tették Magyarországot. „Szeretnénk megvédeni az eredményeinket, (…) Magyarországot” – hangoztatta, úgy fogalmazva: reményei szerint mindenütt a legjobb jelölteket nevezték meg.
Kérdésre közölte: az országos listájuk később készül.
Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Németh Szilárd szerint az LMP-s Szél Bernadett nem vehet részt a „Soros-tervvel” foglalkozó nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, Hidvéghi Balázs úgy reagált: egyetért Németh Szilárd politikai véleményével, vagyis hogy egy „nyilvánvalóan a Soros-hálózathoz kötődő” képviselő ne vegyen részt egy ilyen témájú megbeszélésen.
Azokkal a hírekkel kapcsolatosan, amelyek szerint a Pest megyei Pilisen vizitdíjat szednek, a kommunikációs igazgató – emlékeztetve a 2008-as népszavazásra – kijelentette: állami fenntartású egészségügyi intézményben nem lehet vizitdíjat szedni. Ha a hír igaz, akkor a törvénytelen helyzetnek véget kell vetni Pilisen.
Kérdésre álhírnek nevezte azt a sajtóinformációt, amely szerint a Simicska Lajos-közeli céghez tartozó felületeken kívül az ország összes plakáthelyét lefoglalták Fidesz-közeli reklámügynökségek decemberig.
Azzal a hírrel kapcsolatban, amely szerint Cegléden migránsoknak néztek egy rendőrcsoportot, a politikus azt mondta: az, hogy az emberekben lehet félelem illegális bevándorlókkal szemben, a helytelen brüsszeli döntéseknek köszönhető.
A Magyarországot a legkevésbé demokratikus uniós országnak nevező Freedom House-jelentést úgy kommentálta: egy Soros György által finanszírozott szervezet politikai nyomásgyakorlási eszközéről van szó. „Összehangolt, nemzetközi szinten is megvalósuló támadássorozat indul el, illetve folytatódik Magyarország ellen, amelynek célja az, hogy az Orbán-kormányt elmozdítsák a hatalomból” – fogalmazott.
Arra az MSZP-s felszólításra, hogy a szabálytalanságok bebizonyosodása esetén a magyar adófizetők helyett az Elios Zrt. fizesse vissza a 12 milliárd forintos büntetést az uniós kasszába, Hidvéghi Balázs úgy reagált: a Fidesz támogatja az OLAF újabb vizsgálatát az ügyben, minden további következtetést ezt követően lehet meghozni. Arra a felvetésre, hogy a Czeglédy-ügyben sincs jogerős döntés, azzal összefüggésben mégis más a Fidesz kommunikációja, a politikus azt válaszolta: Czeglédy Csaba esetében több száz károsult jelentkezett, akik mind azt állítják, nem kapták meg munkájuk után a fizetséget.
Mihai Tudose román miniszterelnök lemondását úgy kommentálta: „nem hullajtunk érte krokodilkönnyeket”, ugyanis elfogadhatatlan kijelentést tett a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatosan.
Végül megkérdezték tőle, mi a véleménye arról, hogy bíróság elé állt a Gotti művésznéven ismert rapper, aki 2014-ben a baloldali összefogásnak kampányolt.i” „Madarat tolláról, embert barátjáról, pártot kampányolókról lehet megismerni” – fogalmazott, hozzátéve: a zuglói MSZP köreiben napvilágot látott tisztázatlan hírek közé illeszkedik ez is.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is