Banánköztársaság
Nem az az ember vagyok, aki kimegy zuhogó esőben a Stadionba, ettől még ott van a szívem, amikor játszanak
Nem hittem volna, hogy a magyar válogatott vasárnapi sikerét méltató posztom alatt több tucat engem gyalázó komment szabadul majd el, hogy egyáltalán ezt hogy merészelem – kezdett bejegyzésébe Dr. Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese (DK), a Magyar Liberális Párt elnöke.
Nem hittem volna, hogy a magyar válogatott vasárnapi sikerét méltató posztom alatt több tucat engem gyalázó komment szabadul majd el, hogy egyáltalán ezt hogy merészelem – kezdett bejegyzésébe Dr. Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese (DK), a Magyar Liberális Párt elnöke.
„Akkor egy picit hadd meséljek arról, miért írom ezeket a posztokat, amikor a válogatottnak sikere van
Magam is versenysportoló voltam, 8 éven át hordtam a nemzeti színű melegítőt, válogatott judósként. Nem másokat akartam szócsatában legyűrni vele. Járt nekem. A heti 30 óráért, amit a gimnázium, később az egyetem mellett edzőteremben töltöttem.
- Tudom, milyen, ha az embernek Himnuszt játszanak, és azt is, milyen egy másik nemzet himnuszát hallgatni, miközben a saját nemzeti lobogónk az övé mellett emelkedik a magasba.
- Tudom, milyen elhagyni a szeretett Heraklész-programos törölközőmet a tatai olimpiai edzőtáborban, tudom, milyen aláírni dopping ellenes nyilatkozatot az olimpiai keret tagjaként (máig őrzöm a nemzeti színű szalaggal átkötött meghívót), aztán esküt tenni, többszázad magammal.
- Azt is tudom, milyen végül átélni, hogy az ember nem tud kvótát szerezni, azt is, milyen a sorsdöntő viadal közben műteni való sérülést begyűjteni.
- Tudom, hogy a vesztes idehaza mindig egyedül van, és hogy a győztesnek sokan olyanok is adnak pacsit, akik előzőleg leírták, és a kudarcának jobban örültek volna.
- Tudom, milyen, amikor én egy nemzetközi versenyről térek haza a nemzeti lobogónkban, mások meg ezalatt ugyanilyen melegítőben szétverik a várost és/vagy másokat kirekesztő rigmusokat zúgnak, miközben sörösüveg többször volt a kezükben, mint súlyzó vagy a lábukon futócipő.
- Tudom, milyen fekete övet megkötni versenyjudósként, és azt is, milyen óvodásokat tatamin esni tanítani.
- Tudom, hogy egy húszéves éppúgy tart egy parciális deriválttól a mikroökonómia órán, mint egy félénkebb ötéves a hátrabukfenctől – és azt is, hogy oktatóként e félelem eloszlatása a legnemesebb feladatunk.
Lehet itt kommentelni bármit
Én ezt a válogatottat szeretem, mialatt a regnáló hatalom ellen küzdök.
Sportért is felelős főpolgármester-helyettesként keresem a forrásokat a sporton keresztül megvalósítható gyermekvédelemre, több tucat sportági szakszövetség támogatására, ingyenes korcsolyapálya-használatra rászoruló gyerekeknek, jótékonysági futógálára és Budapest150 futókihívásra. 14 hónapos volt a kisfiam, amikor lefutottam életem második maratonját, fél évvel korábban félmaratont futottam, ugyanebben a városban. Ma is tudom, miről beszélek, ha sportról beszélek.
Nem az az ember vagyok, aki elkérné Marco Rossi frissen szurkolóktól kapott sálját, és az sem, aki kimegy zuhogó esőben a Stadionba, hogy élőben lássa őket. Ettől még ott van a szívem, amikor játszanak, még ha nem is látom a meccsek mind a 90 (jelen esetben + 2 + 6) percét – egyszerűen ugyanúgy nincs rá időm, mint a nagyon szeretett Forma1-re.
A profilképem – és az európai, humanista szemléletem – Ukrajnával van, nem az orosz agresszorral
Attól, hogy a regnáló miniszterelnök, aki szereti a focit, az utóbbinak adta a lelkét, a mocskos pénzügyeit, és odavetette a társadalmunk jövőjét, ezeknek a fiúknak a teljesítményét én tiszta szívemmel elismerem, mindannyiukat tisztelem és figyelem.
A mélyen tisztelt kommentelők többségével ebben van vitám, nem a válogatott éltetésében.
Hogy a kudarcukról miért nem írok, amikor – már csak nagyon ritkán – beleszaladnak? Hát még azzal is gyűlöletet szabadítanak el egyesek a kommentfolyamban, ha elvileg együtt örülök a sikernek velük. Még így is álszentnek tartanak, nem figyelve arra, amit a fentiekben megírtam. Kajánkodásnak hazudnák, ha sajnálkozni kezdenék egy vesztes meccs után. Így van ma összerakva ez az ország. Találkozzunk legközelebb sportfelszerelésben, egy erre szolgáló sportfesztiválon, ezt kívánom mindenkinek!”
Szerző
