Egészségünkre!
Nem szeretnénk riogatni, de már a szomszédban van a majomhimlő
Belgium elsőként vezeti be a 21 napos kötelező majomhimlő-karantént: aki megfertőződik, három hétre izolálódnia kell. A fő aggodalmat a belga szakemberek szerint az váltotta ki, hogy már 14 ország erősítette meg a majomhimlő megjelenését.
Belgium elsőként vezeti be a 21 napos kötelező majomhimlő-karantént: aki megfertőződik, három hétre izolálódnia kell. A fő aggodalmat a belga szakemberek szerint az váltotta ki, hogy már 14 ország erősítette meg a majomhimlő megjelenését. Eközben az orvosok a brit esetek “jelentős növekedésére” figyelmeztetnek. A belgiumi fertőzések, amelyek közül az elsőt pénteken regisztrálták, mindegyike egy Antwerpenben rendezett fesztiválhoz kapcsolódik.
Naponta újabb eseteket észlelnek mindenfelé
Eközben a brit orvosok arra figyelmeztettek, hogy az Egyesült Királyságban a fertőzések “jelentős” növekedése következhet be, és a kormány válasza “kritikus” a terjedés megfékezésében. Claire Dewsnap, a Brit Szexuális Egészségügyi és HIV-szövetség elnöke szerint a járvány kitörése “óriási hatással” lehet az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre Nagy-Britanniában – számol be a Portfolio.
Susan Hopkins, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének vezető orvosi tanácsadója ma arra is figyelmeztetett, hogy naponta újabb eseteket észlelnek. Sajid Javid egészségügyi miniszter tegnap nyilvánosságra hozta, hogy újabb 11 britet teszteltek pozitívan a vírusra, és ezzel a számuk 20-ra emelkedett. Az esetek között van egy brit gyermek is, akit jelenleg kritikus állapotban ápolnak egy londoni kórházban, míg Európában további 100 fertőzést regisztráltak. Egyelőre a járvány lehetséges következményeiről csak nagyon bizonytalan információk állnak rendelkezésre. Sem a terjedés sebességéről, sem pedig a vírus által okozott betegség halálozási rátájáról nincsenek biztos adatok.
Már Ausztriát támadja a majomhimlő
Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy embert Ausztriában – jelentette az ORF osztrák közszolgálati televízió. A gyanú beigazoldódott, valóban elkapta a fertőzést. A tájékoztatás szerint a 35 éves bécsi férfit éjszaka vitték kórházba, miután enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek.
„A himlőgyanús eset megerősítve”
Ezt közölte a bécsi egészségügyi hatóság, hozzátéve, hogy miután kimutatták a szervezetében a vírust, és tünetei is vannak, kijelenthető, hogy majomhimlővel fertőződött meg.
“A gyanús esetként érkezett páciens laboreredménye megerősítette, hogy himlővírussal fertőződött meg. Annak megállapítása, hogy a himlővírus melyik fajtájáról van szó, még folyamatban van”
– tudatta az APA osztrák hírügynökséggel Nina Brenner-Küng, a bécsi egészségügyi szolgálat szóvivője, aki szerint valószínűség szerint majomhimlővel állnak szemben.
Az elmúlt napokban Európa több országában, köztük Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban és Hollandiában, illetve Izraelben vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. Már legalább 14 országban jelent meg a fertőzés.
Milyen betegség a majomhimlő?
A majomhimlő egy nyállal, testnedvekkel terjedő vírus, amely lázzal, duzzadt nyirokcsomókkal és fájdalmas kiütésekkel jár, de általában enyhe lefolyású.A hólyagok elsősorban a kezeken, a lábakon és az arcon jelentkeznek. A jelenlegi megbetegedések túlnyomó többségét egy enyhe (nyugat-afrikai) törzsből származó vírus okozza, amelynek egy százalékos a halálozási aránya. A kongói törzs súlyosabb, az akár 10 százalékos halálozással is járhat.
Hogyan terjed?
A legtöbb ember közvetlenül állatoktól kapja el a majomhimlőt, amelyet – bár először majmokban fedeztek fel 1958-ban – manapság jellemzően rágcsálók terjesztenek Nyugat- és Közép-Afrikában.
Meglehetősen ritka, hogy egy ember egy másik személytől kapja el a fertőzést.
A mostani esetek többségét azonban olyan embereknél találták, akik nemrég utaztak ezekbe a régiókba, ami arra enged következtetni, hogy a betegséget közösségi átvitel útján kaphatták el. Ennek ellenére a vírus mostani terjedésre komoly fejtörést okoz a szakembereknek, ugyanis például az Egyesült Királyságban az esetek egy része nem áll kimutatható kapcsolatban egymással, és csak a május 6-án bejelentett első beteg utazott a közelmúltban Nigériába. A pénteki adatok szerint eddig összesen 20 esetről tudnak az Egyesült Királyságban.
Írja a Világgazdaság.
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán