Állati
Nemzeti érdek a szegénység felszámolása
Az MSZP nőtagozatának elnöke a szegénység felszámolását nevezte az egyik legfontosabb nemzeti érdeknek kedden Budapesten, az Ötvenhatosok terén tartott sajtótájékoztatón.
Mészáros Lőrinc bankszámlája hízik, a magyarok elszegényednek
Gurmai Zita azt mondta, az MSZP nemcsak beszél a szegénység elleni harcról, hanem tesz is érte.
Hozzátette: a nőtagozat 20 éve szervezi jótékonysági akcióit; most, az adventi időszakban az ország minden pontján, az MSZP irodáiban gyűjtenek tartós élelmiszert, játékot, takarítószereket, fát a nehéz sorsú embereknek.
Az MSZP országos elnökségének tagja szerint Magyarországon több mint négymillió ember nélkülöz, és az ország nem lehet versenyképes, ha ezzel nem foglalkoznak.
Miközben Mészáros Lőrinc bankszámlája hízik, a magyarok elszegényednek – közölte.
Gurmai Zita a sajtótájékoztató után egy ajándékcsomagot vitt be az Ötvenhatosok terén található adományozói központba, a Mikulásgyárba.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálával kapcsilatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….