Kék fény
Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség

Az elmúlt hetek társadalmi összefogásának sikere, hogy a rendőrség és a kormány is kénytelen volt megszólalni a nők elleni erőszakkal kapcsolatban- írja a PATENT Egyesület, ami a meggyilkolt japán nőt is képviselte.
A kapcsolatfelvétel
Szinte az egész ország felháborodott, nemcsak azon, ahogy a japán nő halálát kezelte a magyar rendőrség, de az aköré felépített kommunikáció hangnemén is. Az ügy visszhangja olyan hullámokat vert amit már a rendőrség sem tudott szó nélkül hagyni, és több lépcsőben ugyan, de „önkritikát” gyakorolt, ugyan nem azért ahogy foglalkozott az üggyel, csak a kommunikációért, de az is valami.
Miután a rendőrség bejelentette, hogy a képzéseiket kiterjesztik és fokozott figyelemmel járnak el a párkapcsolati erőszakkal érintett ügyekben, a PATENT Egyesülettel is felvették a kapcsolatot, az ORFK és a BRFK vezetése pedig egy személyes találkozón is megerősítette együttműködési szándékát. Külön figyelmet fordítanak a jövőben a kommunikációjukra is, ehhez szintén a nőszervezetek segítségét kérték
-írja az egyesület.
Az igazi jó hír
A BRFK továbbá létrehozott egy kiemelt kommunikációs csatornát a NANE és a PATENT Egyesület részére, ahol közvetlenül jelezhetjük, ha eljárási szabálytalanságokat vagy méltatlan bánásmódot tapasztalnak ügyfeleink. A napokban több ügyfelünk is jelezte, hogy megkeresést kapott a rendőrségtől, így úgy tűnik, valóban megkezdődött a korábban lezárt vagy elutasított ügyek felülvizsgálata. Ezek fontos kezdeti lépések, de nagyon sok munka van még hátra. A rendőrség gyors reakciója ellenére még mindig gyűjtjük az aláírásokat a kötelező, átfogó képzések bevezetéséért. Szeretnénk, hogy napirenden maradjon a téma, és továbbra is együtt képviseljük, hogy a nők helyzete azonnali változást követel Magyarországon. Ehhez a sajtóra és a nyilvánosság erejére is szükségünk van.
Talán most?
A változás elengedhetetlen feltétele a társadalmi és politikai szemléletformálás. Abban bízunk, hogy a nőszervezetek bevonása a rendőrképzésbe elindíthatja ezt a folyamatot, és hamarosan beszámolhatunk a sikeres közös munka részleteiről- fejeződik be a bejegyzés.
Az IDEA Intézet felmérése, szerint a magyar társadalom alulbecsüli a nők elleni erőszak elterjedtségének mértékét, és csak a felnőttek kevesebb mint fele gondolja azt, hogy az államnak kellene cselekednie az ilyen ügyek elharapódzása miatt. Az IDEA még azelőtt, tehát attól függetlenül vizsgálta a nők elleni, párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos lakossági véleményeket, hogy megrázta volna a közvéleményt a lakástűzben meggyilkolt japán anya ügye.
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…