Bulvár
Nyerő párosok a csillagjegyek útján
Érdekel csillagjegyek kiváló párosítása, akkor játszunk együtt.

Ne érjen minket az a vád, hogy mindig csak negatív dolgokkal árasztjuk el a csillagjegyeket, ma megmutatjuk, melyek szerintünk a nyerőpárosítások és az alábbi gondolatokat, nem csak a csillagok, de élettapasztalatunk is megerősíti.
Kos – Bika
Azt tartaja a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ez ennek a két csillagjegynek az esetében nemhogy nincs így, hanem sőt… Mit értünk ezen? Ők ketten mintha nem is lehetnének a hasonlóbbak, és mégis, akár „a borsó meg a héja”. Tévedés ne essék, nem valami édes-bús összeborulásról beszélünk, nem bizony. Az ilyen párosítás esetén szinte több a vita és a veszekedés, mint az összeborulás és mégsem tudnak egymás nélkül élni.
Szűz – Skorpió
Ellentétben az előző párossal, ez a két csillagjegy nagyban különbözik egymástól és éppen ezért jók együtt. A megfontolt, néha túlzottan sokat vacilláló Szüzet jól egészíti ki -és viszont- a robbanékony, időnként megfontolatlan, de mindenképpen nagyon impulzív Skorpió, aki ellentétben párjával, imádja a veszekedést és akkor érzi magát jól, ha marhat. Otthon azonban mindig vigyáz rá, hogy ne legyenek túlzottan komoly következményei az akcióinak. A Szüzet viszont sikeresen indítja be párja nyomulása.
Mérleg – Ikrek
Na tessék, már megint két hasonló csillagjegy és az ő jól működő párosuk. Náluk aztán szinte soha nincs otthon hangos szó, nem is lehet, hiszen szerencsés esetben az Ikrek kettősségéből a kapcsolatban mindig a szebbik arcél kerül elő, a másikat, a sokkal agresszívabbat, a külvilágnak tartogatja, így a Mérlegnek szinte nincs is mit „mérlegelnie”, számára annyira ideálisak az otthoni körülmények, hogy ha rajta múlik, ki sem mozdul a családi fészekből.
Szerző
Friss
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul