Kerítésen innen
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Caan
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Caan amerikai színész, a Keresztapa Sonny Corleonéjának alakítója – írta a Variety.com filmes hírportál. A hírt a színész családja jelentette be a Twitteren.
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Caan amerikai színész, a Keresztapa Sonny Corleonéjának alakítója – írta a Variety.com filmes hírportál. A hírt a színész családja jelentette be a Twitteren.
„Nagy szomorúsággal értesítünk benneteket, hogy Jimmy július 6-án este elhunyt” – olvasható a bejegyzésben
Caan a Keresztapa első (1972) és második részén (1974) kívül jelentős szerepet kapott az 1971-es Brian énekében, az 1981-es Az erőszak utcáiban, az 1990-es Tortúrában, valamint a 2014-ben bemutatott Hazárdjátékban is.
Caan eredetileg Michael szerepére jelentkezett a Keresztapa meghallgatásán, a Paramount stúdió egy ideig támogatta is, majd Coppolával, a rendezővel kötött kompromisszum eredményeképp Caan alakította az erőszakos Sonnyt, Al Pacino kapta a keresztapa másik fia, Michael szerepét.
A színész korábban már szerepelt Coppola-filmben, az 1969-es Az esőemberekben, ahol egy agykárosodott stoppost játszott. Ahogy az évtizedek során karrierje előre haladt, egyre többször alakított erőszakra hajlamos karaktereket.
Egyetlen filmet rendezett, a Szem elől tévesztve címűt, melyet 1980-ban mutattak be. Ebben egy munkást alakított, akinek volt felesége férjhez megy egy maffiózóhoz, aki vallomást tesz a rendőrségen, így tanúvédelmi programba kerül és elköltözik az asszony gyerekeivel együtt, a Caan alakította szereplőnek pedig fogalma sem lesz, hova tűntek a gyerekei.
Emlékezetes alakítása a Tortúra írója, akit látszólag megmentenek egy autóbaleset után, és egy nő az otthonába fogadja lábadozni, azonban kiderül, hogy a megmentő megszállott rajongó, aki mindent megtesz, hogy az írót magánál tartsa. Kathy Batest Oscar-díjjal jutalmazták a nő megformálásáért.
James Edmund Caan Bronxban született, a Michigani Állami Egyetemen és a Hofstra Egyetemen tanult, ahova többek között Francis Ford Coppolával is együtt járt. Színészetet a New York-i Neighborhood Playhouse színi iskolában hallgatott.
Négyszer volt házas, mind a négyszer elvált, öt gyereke született.
Friss híreink
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
Szerző
Friss

- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek