Kerítésen túl
Trump elhalasztaná a novemberi választást — Barack Obama: Legyen végre faji egyenlőség!
Barack Obama volt amerikai elnök a választójog erősítésére és faji egyenlőségre szólított fel a John Lewis képviselő temetésén elmondott beszédében csütörtökön.
Martin Luther King templomában
Az afroamerikai John Lewis demokrata párti képviselő és polgárjogi harcos volt. Két héttel ezelőtt, 80 éves korában hunyt el rákbetegségben. Hat napon keresztül tartott a búcsúztatása, felravatalozták a többi között Washingtonban, a Capitolium dísztermében, majd csütörtökön, többórás szertartás keretében vettek tőle végső búcsút az atlantai Ebenezer templomban. A híres templomban, ahol annak idején Martin Luther King prédikált, a szertartáson részt vett és beszédet mondott Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke, valamint három volt elnök is, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama.
Egy különösen erős Obama beszéd
Obama gyászbeszédében az elemzők által élesnek minősített támadást intézett Donald Trump hivatalban lévő elnök és kormányzata ellen. A Politico című lap szerint a volt elnök 2017 óta a legerőteljesebb politikai beszédét mondta el. Bírálta a jelenlegi kormányzat több lépését, köztük azt, hogy a kormányzat szövetségi rendfenntartó erőket irányított néhány amerikai nagyvárosba az erőszakos bűncselekmények megfékezésére. Obama szerint a rendfenntartókat békés tüntetők ellen vezényelték ki.
A hatalom és a nép viszonya
A volt elnök úgy vélte: „azok, akik most hatalmon vannak, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elbátortalanítsák az embereket a szavazástól”. A „megszorító törvények” szerinte megnehezítik a kisebbségek és a diákok választási regisztrációját, valamint meggyengítik a postai szolgáltatásokat, amelyek a levélben történő szavazás voksait juttatják el a választási bizottságokhoz. Elemzők emlékeztettek arra: az amerikai választási törvényeken a Trump-kormányzat idején nem változtattak, ez kongresszusi szavazás nélkül nem is lenne lehetséges.
Obama új választási törvényt sürgetett
A volt elnök a novemberi választásokra több szavazóhelyiséget javasolt, a választás napjának nemzeti ünneppé és ezzel munkaszüneti nappá nyilvánítását szorgalmazta.
A választási folyamatot érintő változtatások mellett mély és átfogó politikai változtatásokat is sürgetett, köztük az obstrukció intézményének megszüntetését a szenátusban, vagy a szövetségi főváros, Washington és Puerto Rico teljes jogú képviseletét a szövetségi kongresszusban. Ez azt is jelentené, hogy tagállamként ismerik el Washingtont, illetve Puerto Ricót, amely jelenleg az Egyesült Államok társult állama.
Mintegy 40 perces beszédében a volt elnök elismerte: minden bizonnyal sokan talán úgy érzik, hogy egy gyászbeszédben nem kellene belevetnie magát a politikába.
Nem „farkas kiáltás”
Obama beszédének drámai voltát látszik alátámasztani, hogy szinte azzal egy időben Donald Trump felvetette a novemberi választások elhalasztásának lehetőségét.
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek