Kerítésen túl
Optimista jóslat az USA pénzügy-miniszterétől
Májusra jósolta az amerikai gazdaság újraindítását Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC televíziónak adott csütörtöki interjújában. A politikus úgy fogalmazott: abban a pillanatban, amikor Donald Trump amerikai elnök úgy ítéli meg, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormányzat készen áll elősegíteni a vállalatok és a dolgozók újbóli munkába állását.
Mindent a gazdaság újra indírásáért
A műsorvezető felvetésére, hogy ez vajon már májusban megtörténhet-e, a miniszter egyetértő választ adott.
Larry Kudlow, a Fehér Ház országos gazdasági bizottságának igazgatója csütörtökön újságíróknak arról beszélt: Trump elnök nem rejti véka alá, hogy a gazdaság lehető legrövidebb időn belül történő újraindítását szorgalmazza.
„Naponta egyeztet erről a tanácsadóival” – mondta Kudlow. A gazdasági tanácsadó úgy fogalmazott: „reménykedjünk, hogy a gazdaság négy-nyolc hét múlva beindulhat”.
Szerda esti, szokásos napi sajtókonferenciáján Trump azt hangoztatta, hogy nem szívesen jósol konkrét időpontokat a gazdasági újrakezdéshez, mert attól tart, nehogy ez túl korán történjék meg, fellobbantva a járvány újabb hullámát. Úgy fogalmazott: a gazdaság sokak által már várt újraindítása „szakaszonként történhet meg”, vagyis először azokon a vidékeken, amelyeket kevésbé sújtott a járvány.
Nyáron már utazhatnak vakációra az amerikaiak
Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, aki egyúttal a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport tagja is, csütörtökön a CBS televízióban optimistán nyilatkozott. Kifejtette, hogy szerinte az amerikaiak jó része a nyáron már elutazhat vakációzni. Azt hangoztatta, hogy bár jelenleg a kijárási korlátozásokat fenn kell tartani, nyárra ezeken már bőven lehet lazítani.
Optimistán nyilatkozott Fauci az NBC televízióban is. Azt mondta: „nemsokára” elérhetőek lesznek az új típusú koronavírus okozta betegség antitestkezeléséhez szükséges szerek. Megismételte, hogy „néhány reménysugár” már látszik, szerinte éppen New Yorkban, ahol stabilizálódott az intenzív osztályokon kezelt betegek száma.
„A járványgörbe laposodni kezd” – fogalmazott a New York államban tapasztalható helyzetről.
New York államban – amely a járvány amerikai epicentrumainak egyike – több mint 150 ezer a diagnosztizált fertőzöttek és 7 ezer feletti a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma. A Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök délutáni adatai szerint az Egyesült Államok egészében több mint 454 ezer a regisztrált fertőzöttek és 16 ezernél magasabb a járványban elhunytak száma.
Három nagyváros első embere különös aggodalommal nyilatkozott csütörtökön. Jack Young, Baltimore polgármestere, Muriel Bowser, a szövetségi főváros, Washington DC vezetője és Jim Kenney, Philadelphia első embere közölte: a járvány új epicentrumai várhatóan ezeken a településeken alakulnak ki.
Szerző
Friss
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa