Kerítésen innen
Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kavecsánszki Ádámtól, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnökétől Martonyi János egykori külügyminiszter Polgári Magyarországért Díjat kapott Budapesten, a Magyar Királyi Lovardában rendezett ünnepségen. A miniszterelnök a díjazott méltatásában kiemelte: ő kijelölte Magyarország helyét a világban, visszavezette a perifériára szorult országot a művelt és megbecsült népek közé – tudósított az MTI.
„…egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével…”
A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) indoklása alapján Martonyi János jogtudós, korábbi külügyminiszter a rendszerváltoztatás utáni külpolitikai stratégia meghatározásáért, annak végrehajtásáért, irányításáért, a magyar jogtudományban folytatott kimagasló szellemi teljesítményéért, a jövő jogtudósi nemzedékeinek elkötelezett felkészítéséért érdemelte ki az elismerést. A díjazottat méltatva Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott:
a díj a lehető legjobb helyre kerül, mert Martonyi János a lehető legtöbbet tette azért, hogy Magyarország polgári, szuverén, a világban megbecsült ország lehessen. Martonyi János egész életében azt képviselte, hogy az európai integráció lényege a nemzeti önazonosság fenntartása, ezért a nemzetek erősödése nélkül integráció sem lehetséges. Ő tette ezt a doktrinát Magyarország hivatalos Európa-politikájává.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: Martonyi János munkája
„egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével, kijelölte hazánk helyét a világban, visszavezette a perifériára szorult Magyarországot a művelt és megbecsült népek közé”.
Hozzátette, Martonyi Jánosnak külügyminiszterként elévülhetetlen érdemei vannak Magyarország uniós csatlakozásában és a nyugati integrációban. Ő volt az, aki levezényelte hazánk első uniós elnökségét, és közben mindig maradt ideje szívügyére, a nemzetközi jogra és a tanításra – fogalmazott a miniszterelnök, kiemelve,
Martonyi János munkája „nemcsak példát jelent számunkra, hanem feladatot is ad”, munkája lett a mérce.
Orbán Viktor hangsúlyozta, noha már húsz éve adják át a Polgári Magyarországért Díjat, de annak értékét nem az évek száma határozza meg, mert bár fontosak a hagyományok, de ennél is fontosabb, hogy mit jelent a díj itt és most.
Itt és most nem kevesebb történik, mint hogy végre díjazzuk azt, aki nélkül ma nem lehetnénk itt. Nem lenne itt a Polgári Magyarországért Alapítvány, a közönség, és minden bizonnyal elmaradtak volna az elmúlt harminc év jobboldali sikerei is
Felidézte,
1994-ben kapott ki a Fidesz történetében a legjobban,
„a magyar jobboldal darabokban volt, három kicsi, néhány százalékos pártocska ült a Parlamentben” a szocialisták és liberálisok koalíciójával szemben.
Mint mondta, ekkor vált világossá, hogy össze kell fogniuk, és ekkor mondta azt Martonyi János, hogy az összefogásnál van egy jóval fontosabb feladat is,
fel kell építeniük a polgári Magyarországot, át kell formálniuk a magyar közéletet, meg kell tisztítani az országot „a rárakódott kommunista beidegződésektől”.
Nemcsak pártot, hanem közösséget is kell építenünk, olyan közösséget, ami egy új politikai korszak stabil alapjaként szolgálhat. Martonyi János ezzel a felismeréssel megelőzte a korát. Amit akkor újszerűként mondott, ma már triviális gondolat
A Fidesz nemcsak a választást nyert, kultúrát váltott
Hozzátette: 1998-ban nemcsak a választást nyerték meg, de
„Martonyi János filozófiájának hála 2010 után kultúrát is váltottunk, az ország valóban ledobta a szocialista beidegződéseket, átalakítottuk az intézményeket, új alaptörvényt adtunk Magyarországnak, felépítettük a polgári Magyarországot. Köszönjük, Martonyi János”.
Orbán Viktor kiemelte:
„a kommunista uralom sötét évei alatt” olyan családok őrizték meg polgári eszményeket, mint a Martonyi család.
Szólt arról is, hogy egy magyar, bármennyire is szeretné, nem kerülheti el a közéletet.
A magyar onnan ismerszik meg, hogy az elveiért és eszméiért be kell lépjen a politikai küzdőtérre, elveit és értékeit akkor tudja érvényre juttatni, ha megharcol értük, és „ezt a sorsot Martonyi János sem kerülhette el”.
Mint mondta, bár a szíve mindig a katedrához és a jogászi, ügyvédi pályához húzta, „időről időre megtalálta a politika, a mi hatalmas nagy szerencsénkre”, és lett előbb államtitkár az Antall-kormányban, majd miniszter a Fidesz-kormányokban, és politikusként, külügyminiszterként „meg is harcolt azokért az értékekért és elvekért, amelyeket otthonról hozott”. A miniszterelnök emlékeztetett:
Martonyi János meggyőződése volt, hogy a nemzeti lét és európaiság nemcsak összeegyeztethető egymással, hanem feltételezik is egymást, és bár voltak viták arról, hol van a kettő határa, miként lehetséges az összeegyeztetés, „valahogy mindig átjutottunk a nehézségeken”.
A polgárság nem társadalmi státusz
Martonyi János úgy fogalmazott, ez az esemény élete egyik legfontosabbja, és megköszönte a díjat. Felidézte:
annak idején sokat vitatkoztak a polgári szóról, hogy politikai tartalmat hordoz vagy ellentétpárt fejez-e ki, de rá kellett jönniük, hogy ez a kifejezés a politikai kategóriák felett van, „mert a polgárság nem társadalmi státus, még csak nem is végzettség”.
A polgár alapvetően egy világképet és egy magatartást hordoz, és a legfontosabb, hogy
a polgár az, aki a közösségéért dolgozik, aki az egyéni érdekét beviszi a közösségi érdekbe és a közösségi érdekérvényesítésbe. Polgárnak lenni tehát alapvetően magatartás, szellem és erkölcs
– fejtette ki.
A PMA a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség pártalapítványa. A PMA kuratóriumának elnöke, Kavecsánszki Ádám a díjátadón úgy fogalmazott, „kiemelt figyelmet szentelnek az embernek, aki személyes értékvállalásával és teljesítményével kiérdemelte az alapítvány elismerését”. Mint mondta, ritkán dicsérünk, emelünk magunk fölé teljesítményeket, a Polgári Magyarországért Alapítvány ezért is alapított díjakat,
„mert a díjak világítótornyok a közösség számára”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK