Kerítésen innen
Orbán a szomorú ember a sok tapsoló között – Jönnek az újabb szankciók Oroszország ellen
Jönnek az úja szankciók! Orbán szomorúan nézte Zelenszkíj ukrán elnök tapsos bevonulását az Eu-csucsra.
Teljeskörű támogatás kell
Ukrajnának katonai támogatásra, tüzérségre, hadianyagokra, védelmi rendszerekre van szüksége, valamint arra, hogy a tagállamok támogassák az ország uniós integrációját – mondta. Kijelentette továbbá:
a befagyasztott orosz pénzeszközöket fel kell használni Ukrajna újjáépítésére.
Volodimir Zelenszkij a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna az unió támogatásával képes megvédeni önállóságát. Hosszan tartó béke azonban csak akkor lesz Európában, ha Ukrajna megnyeri honvédő háborúját és az Európai Unió tagjává válik. Reményét fejezte ki, hogy a csatlakozási tárgyalások még ebben az évben megkezdődhetnek, – szavai szerint – azért, mert ez lelkesítené az ukrán hadsereget. Az ukrán elnök felszólította az uniót, hogy az újabb szankciókkal határozottabban vegye célba az orosz hadiipart és az informatikai szektort. Közölte, a nap folyamán több kétoldalú találkozót is tart a tagállamok vezetőivel. Azt mondta: reméli, hogy a találkozók eredményre vezetnek és a szövetségesek harci repülőgépeket küldenek Ukrajnának.
„Szükségünk van ezekre a fegyverekre, és szükségünk van pénzügyi támogatásra. Megvédjük közös értékeinket. Amikor Ukrajnának segítetek, akkor magatokon is segítetek”
– tette hozzá az ukrán elnök. A harci repülőgépek szállításától legalábbis eddig az USA mellet, Németország, és Nagy-Britannia is elzárkózott.
Frissítés!
Orbán Viktor miniszterelnök a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában külön találkozón vett részt Brüsszelben, az EU-csúcs helyszínén Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel
– tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Brüsszel, 2023. február 9.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog tárgyalásuk után Brüsszelben 2023. február 9-én. A magyar kormányfõ Kiriákosz Micotákisz görög, Andrej Plenkovic horvát, Robert Golob szlovén miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár, valamint Rumen Radev bolgár és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfõ társaságában külön találkozón tárgyalt az ukrán elnökkel a kétnapos EU-csúcs helyszínén 2023. február 9-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….