Kerítésen innen
Orbán Balázs „köteles beszéde”: Magyaroroszág Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz agresszióval szemben – Frissítve!
Orbán Balázs a Mandineren, a Stratégiai Részleg című műsor szerdai adásában 1956 tanulságait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben.
Orbán Balázs óvatos, vagy egyszerűen csak a gyávaságot dicsőíti
„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2 és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
A teljes műsor itt látható, 15:50-től fogalmazza meg így álláspontját Orbán Balázs:
Mindez verbális szinten éles ellentétben áll főnöke, Orbán Viktor kormányfő álláspontjával, aki szerint világosan kell beszélni a volt szovjet-orosz blokk országaiban, ha egy független országot ér katonai agresszió:
„…..bennünket ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.”
Török Gábor politikai elemző szerint a kormányfő tanácsadójának megszólalása hatalmas politikai hiba:
„Brüsszelt elfoglalnánk, de itt nem védekeznénk… Nekem ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának (akkor is, ha amúgy nem hiba ezt gondolni, de politikusként ezt mondani bizony elég magas labda)”
Magyar Péter, a TISZA párt elnöke, a Török Gábor véleménye alá posztolt:
„Egészen felháborító mondatok, amellyel a XX. századi magyar történelem legfényesebben csillogó 13 napját sikerült az aljas napi propaganda kommunikáció oltárán feláldozni. Ezekkel a mondatokkal Orbán Balázs megalázta a sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, akik közül sok százan – ellentétben Orbán Balázzsal – az életüket is hajlandóak voltak feláldozni a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért. Orbán Balázs ezen mondataival lábbal tiporta a magyar alkotmányosság és függetlenség alapjait is. Ilyen ember nem tölthet be közhivatalt a magyar miniszterelnök mellett, távozni kell a hivatalából.”
Gyurcsány Ferenc DK-elnök olvasata:
Nem árt tudni, hogy ő volt aki annak idején útjára indította a köteles beszéd „karrierjét” aminek nagy szerepe volt abban, hogy azt a választást elbukta a Fidesz.
„Ugye tudják mit jelent ez, hogy a magyar kormány eddig lelkileg, de most már fizikailag is Oroszország csatlós államának tekinti Magyarországot, feladta a magyar szuverenitást, védeni nem kívánja, eladta, talán egy tagköztársaságként.A kormány 14 év kormányzás után feladta, elárulta az országot. Hát itt tartunk! Ha véletlenül felháborodnának,ez a legelemibb hazafias kötelességük ha pokolba kívánják az ilyen politikát, ez nem lehetőség de kötelességünk!”
-mondta a DK elnöke.
A politikai igazgató „köteles beszéde”
De mi az a köteles beszéd? Emlékeztetőül:
2002-ben a választási kampány közepette nagy vihart kavart Kövér Lászlónak, egy szombathelyi lakossági fórumon elhangzott beszéde, amelyben Kövér László az olimpiával kapcsolatban a következőket mondta:
„Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat.(…)
Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennének. (…) Végül is a leglényegesebb az, amivel az előbb példálóztam: az élethez, a jövőhöz való viszony…”
Orbán Balázs sem tudja azt mondani: bocs, hibáztam”, inkább vagdalkozik, támad és hárít
„A háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás. Magyarország álláspontja világos: nem látjuk értelmet a több mint két és fél éve zajló ukrán-orosz háborúnak, amiben több százezer ember meghalt, több százezer négyzetkilométer terület elveszett és egy ország megsemmisült. Hogy miért? A semmiért. A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki. Mindenki sokkal jobban járt volna. 1956 magyar hőseit ezen mostani magyar állásponttal szembeállítani a külföldi finanszírozású propagandasajtó és a háborúpárti politikusok bevett módszere, amit felháborítónak tartok és minden alkalommal visszautasítok – ahogy az a mostani beszélgetésben is elhangzott! Jó lenne, ha végre vége lenne a háborúnak és a háborúpárti hazudozásnak!”
– írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
Cikkünk a Mandiner eredeti videója, a Blikk, és Facebook bejegyzések felhasználásával készült.
Frissítés!
Orbán Balázs magyarázkodása:
Schmidt Mária történész olvasata
A Telex megkérdezte Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet történész főigazgatója azt a választ küldte nekik:
“Magyarországot nem fegyverezte fel éveken keresztül az Amerikai Egyesült Államok és a NATO, Magyarország nem kapott semmiféle logisztikai támogatást, sem fegyverszállítmányokat és nem álltak a magyarok mögé diplomáciailag sem. (…) Ennek ellenére a bátor magyar szabadságharcosok mégis felvették a harcot a hatalmas túlerőben lévő szovjet birodalommal”
– szögezi le Schmidt Mária, kijelentve:
“Mi mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk. Dicsőség a hősöknek! Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak!”.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….