Blogbazár
Orbán belenőtt a nadrágjába
A miniszterelnök tusnádfürdői beszédéből leginkább azt a tanulságot vontam le, hogy Orbán belenőtt a nadrágjába, viszont kinőtte az országot.
Most itt tartunk….
Most már a
„sarkalatos cél a Kárpát-medence újraépítése”,
sőt később kiderült, hogy egész Közép-Európáé. Ezt még értettem, hiszen az újraépítés úgy kezdődik, hogy ami ott van a telken, azt le kell rombolni. Most itt tartunk. Az már rejtélyesebben hangzott, hogy
„véget ért a száz év magány korszaka a magyaroknak”,
az ember óhatatlanul arra gondol, hogy behoztak még valakit a cellába.
Abban semmi meglepő nincs, hogy megfújta a kampánykürtöt, az nála mindig kéznél van. Az EP-választás tétje természetesen a bevándorlás és Soros, naná, mi lenne más. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy az egész
„68-as elit”
elmegy a francba,
„most mi jövünk”,
mármint ők,
„antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék”.
A prágai tavasznak, Szörényi-Bródynak, Ginsbergnek, egy rakás könyvnek, zenének, a szabadság és az emberi jogok körüli kavarásnak, a háború helyett virág és szerelem- hangulatnak annyi, helyette kultúrából itt van nekünk Németh Szilárd, Semjén és a nemzeti lőtér-program. Illetve 68-ból maradt még Deutsch Tamás fülbevalója, az a divat is akkor kezdődött, szólni kéne neki.
Nem lehet mindig új beszédet kitalálni, volt pár régi poén is.
„Régen úgy gondoltuk, Európa a jövőnk, helyette most mi vagyunk Európa jövője”.
Csak azt nem értem, hogy ebbe hogy illeszkedik a jövendölés:
„Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor az Iszlám térhódítása mindent bekebelezett Európában”.
Európa be lesz kebelezve, az világos, de most akkor mi kebelezünk vagy a muszlimok? Pláne, hogy Oroszország is bezavar, mert „ütközőzónákat fog létrehozni ahogy ezt mindig is tette”. Azért remélem, annak kicsit könnyebb lesz, aki már önként jelentkezett a zónába.
Úgy látom, most ott tartunk a nagy étvágyú Kis Gömböc meséjében, hogy a gömböc fel akar falni egy egész egész regimentet. Csak tudnám, mennyi van még a mese végéig.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat