Kultúra
Orbán és Kis Grófo – két férfi, egy eset
Két Istene van ennek az országnak, Orbán és Kis Grófo, ők ketten bármit megtehetnek, a hívők el nem tántorodnak, nekik mindent szabad, még embertelenül harácsolni is. Jelszavuk: csak pénz legyen, a többi le van szarva!
Nekik mindent szabad
Orbánt újraválasztották – nem is akárhogy – annak ellenére is, hogy nem volt olyan társadalmi réteg, amelyiknek ne lépett volna még a tyúkszemére. De mindegy, hiszen a szekta szerint Ő nem lop, hanem újraoszt, az meg, hogy elsősorban önmagának, természetes. Hogy várhatná el, hogy más szeresse, ha ő sem szereti önmagát. Na ugye? Így azután nem csoda, hogy egyre gyarapszik a művészneve, Mészárostól lefelé hosszú, hosszú, hosszú sorban. Kit érdekel, csak Ő meg legyen nekünk, hiszen kell egy egy vezető, egy karizmatikus főnök, még ha olykor faragatlan és tahó is, amit mostanság karizmának hívnak.
A másik Isten Kis Grófo, a mulatós király. Ő is tehet bármit, meg sem látszik a nézésén, meg a járásán, még az se, ha az a bizonyos nézés egyre sunyibb és egyre inkább csak a pénzt hajtja. Így történhetett, hogy még azt is megbocsájtják neki a rajongók, hogy alig néhány nappal azután lépett fel a Nyugati téri Remix Retró Discóban, hogy nem engedték be szórakozni Parno Grasz roma zenekar tagjait, mert – kimondva, kimondatlanul – cigányok.
Kis Grófo piszkos árulása
Nem elég, hogy a mulatós Isten ezek után fellépet, de ahogy azt mi is bemutattuk, közösségi oldalán egy langyos elhatárolódás után 180 fokos fordulatot vett és bugyuta ostobaságokkal igyekezett mentegetni a helyet, amelyik roma társait a földig alázta és amelyik előtt a hét végén két tüntetést is szerveztek, méghozzá nem csak romák.
A Remix Klub egyértelműen biztosított arról, hogy nem diszkriminálja a romákat, sem más kisebbséget. Ezért vállalom a ma esti fellépést.
Tiszteltetek mindenkit, aki ezek után jegyet vált a művész úr bármelyik fellépésére! Tudom, sokan lesznek, ahogy Orbán Viktor is 2/3-ot szerzett.
Figyelem már a legnagyobb slágere is hazugsággal indul: „szegény vagyok”, szórakozol Grófo, pedig nekünk kellene?
https://varosikurir.hu/kis-grofo-felhaborodott-de-azert-a-tartsunk-ossze-jegyeben-fellepett/
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?