Kerítésen innen
Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
A szerdai kormányülés után Orbán Viktor váratlanul a Patrióta YouTube-csatornának adott interjút, ebben két fontos folyamatot nevezett meg a „világ rendszerváltását” és a nyugati világon belüli változást.
Így buknak Ők!
– A folyamatok mögé akarunk nézni, akkor két egymáshoz kapcsolódó folyamatot látunk, világrendszerváltást. Mióta a kínaiakat beengedték a WTO-ba, azóta radikálisan növekszik az ázsiai gazdaság. A Kelet erősödik, a Nyugat pedig gyengül, szép lassan átalakul a világ. A másik folyamat arról szól, hogy a hidegháború vége óta a nyugati világon belül két programirányzat harcát láthatjuk. Az egyik a progresszív liberális irányzat, a másik pedig a patrióták oldala. Ami most történik Európában, az a liberálisok vereségét jelenti a patriótákkal szemben. A legjobb példa erre nem európai, hiszen Donald Trump elsöprő sikere komoly átalakulásokhoz vezet majd.
A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke lett
Bárhol voltak választások Európában a Patrióták pártcsalád megalakulása óta, azóta mindenhol a patrióták nyertek – mondta Orbán Viktor. – Az amerikai választás eredményével a migrációs politika és a gender politika halott, és reméljük, hogy hamarosan így lesz a háborúpártisággal is. Az Európai Néppárt kezdetben jó irányban állt, de aztán balra fordult, így rengeteg szavazójuk elfordul tőlük, így lépünk mi, patrióták egyre előrébb. Brüsszelt bizonyos pártok kormányozzák, akik paktumot kötöttek, és van az ellenzékük, akiket mi vezetünk.
(A teljes interjú feljebb.)
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?