Banánköztársaság
Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon.
Orbán ma lecserélte Nagy Imrét Csurkára
Nagy Imre és társai újratemetésére emlékezett az évfordulón.. Illetve dehogy. Nagy Imréről és mártírtársairól nemigen ejtett szót. Ez már régen nem szokása. Számára ez a nap a saját beszédének évfordulója, Schmidt Máriáék is erről rendeztek konferenciát.
Nem csoda. A forradalom vezetői már rég útban vannak, rontják a képet, amely szerint a baloldal mindig rátör nemzetére. Nagy Imre szobra is rontotta a képet a Parlament környékén, át is helyezték. A Nagy Imréék által meghirdetett ellenállás („csapataink harcban állnak”) rontotta annak a politikai filozófiának a hitelét, amit Orbán Balázs fogalmazott meg: az erősebbel nem szabad szembeszegülni.
De Orbán ma ennél is továbblépett. Közölte: „Csurka csinált belőlem ismert embert”, hiszen ő javasolta (egyébként nem helytelenül), hogy a fiatalok nevében is szólaljon fel valaki.
Miniszterelnök úr, tévedni tetszik.
Azon a napon nem Csurka csinált Önből ismert embert, hanem a halott Nagy Imre. Nem Csurka, hanem az ő kedvéért gyűltünk össze többszázezren a Hősök terén. Ön nem Csurka vállán, hanem az ő koporsóján kapaszkodott fel az ismertségbe.
Nem csoda, hogy Nagy Imrét Csurkára cserélte.
Ma már Csurka gondolatai közelebb állnak Önhöz, mint azok, akiknek koporsója mellől beszélt. Gratulálok az őszinteségéhez. Logikus csere, ezúttal semmi szemforgatás nincs benne.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Szegény Orbán. Hát már a barátaiban sem bízhat?
Keble immár tele a hiába melengetett kígyókkal.
- Trump a nagy handabandázás után persze nem csinált békét, viszont Orbánékat is vámokkal készül kupán vágni.
- LePen kiénekelte a szájából a Patrióták pártcsalád eszmei vezetését, és még a szélsőjobb budapesti konferenciájára sem jött el.
- Meloni már rég felsorakozott az uniós fővonal mellé.
- Marad Putyin, de ő veszélyesebb barátnak, mint mások ellenségnek.
És mit tesz Fico? Nem fogják elhinni. Bejelentette, hogy támogatja Ukrajna uniós felvételét, amint teljesítette a feltételeket. Ráadásul hozzátette, ez több lehetőséget nyitna meg Szlovákia előtt, mint amennyi negatívumot hozhat.
Nem értem. Hát pont neki elfelejtették megmutatni Orbán mesterséges intelligenciával montírozott hamis videóját az Ukrajnából érkező koporsókról? Legalább Szentkirályi Alexandra csomagtartós-kötözős szexes videóját sürgősen el kellene küldeni neki! Ha valami meggyőzi a veszélyekről, hát ez biztosan.
Orbán természetesen győzni akar….
Az „A” forgatókönyvben ki is dolgozták ennek érdekében a kampányeszközöket.
De a jelek szerint készül a „B” forgatókönyv is, vereségük esetére. Célja, hogy lehetőleg hónapokon belül, az új kormányt megbuktatva, visszatérjenek a hatalomba.
Ezzel foglalkozik a Népszava cikke.
„Olyan jogi, gazdasági, politikai feltételeket készítenek elő, amelyek között az ország kormányozhatatlan, s a közhangulat vagy egy puccs, utcai zavargásokkal kiegészítve a megválasztottak ellen fordul. Kerül, amibe kerül. „
Embereik és szervezeteik javát már bebetonozták.
„Ennél is figyelemre méltóbb két újabb fejlemény. Az egyik Pokol Béla javaslata. Ez olyan jogi konstrukciót (Alkotmányvédelmi Tanácsot) hozna létre Orbán embereiből, amelynek joga volna a választás eredményét az alkotmány veszélyeztetettségére hivatkozva fölülírni, az új parlamentet és az új kormányt szétzavarni.”
„Még gyanúsabbak azok az agresszív lépések és stílusjegyek, amelyek kizárólag a fideszes kemény magot lelkesíthetik, egyébként kontraproduktívnak látszanak. De hátha nem kontraproduktívak, hanem a kívánt célt szolgálják? Hátha belátva, hogy a többség megszerzése kétséges, tudatosan csak egy kb. milliós-1,5 milliós kemény gárdát akarnak mozgósítani, akik 2026 után is készek az utcai és/vagy verbális, kommunikációs csatára, egy új kormány megbénítására, fenyegetésekre?”
Szerző
Friss
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt