Kerítésen túl
Orbán nyomorgat, Obama támogat – Fiatal magyar vezető fotója az amerikai elnökkel
A K-Monitor bekerült az Obama Alapítvány által támogatott civil szervezetek körébe. Világszínvonalú együttműködés kezdődik.
Előkelő helyen vannak az Orbán-rezsim gyűlöletlistáján
Nemrégiben a Városi Kurír oldalán, „A kormánymédia közölte a „Soros-ügynökök” listáját – halottak is vannak rajta” című cikkünkben részletesen beszámoltunk a Schmidt Mária befolyása alatt propaganda-eszközzé züllesztett Figyelő „Soros-listázó” akciójáról. A listán természetesen előkelő helyen szerepelt az oknyomozó tevékenységével, a korrupciós botrányok feltárásával tekintélyt szerzett Direkt36 és K-Monitor csapata is.
A K- Monitort Léderer Sándor alapította és vezeti.Kitartó és színvonalas korrupciókutató munkájukkal néhány év alatt ismertté és elismertté váltak.
Néhány napja azzal került a K-Monitor a figyelem homlokterébe, hogy Léderer Sándor az Obama Foundation chicagoi rendezvényéről tudósító fotókon egy nagy társaságban éppen a Barack Obama melletti széken ült.
A Népszava megkereste az Amerikából hazaérkező magyar civil vezetőt. Léderer Sándor elmondta, hogy egy sikeres pályázat kapcsán járt Chicagóban. Az Egyesült Államok elnöki tisztét 2008 és 2016 között betöltő Barack Obama alapítványa nemzetközi pályázatot hirdetett olyan civil szervezetenek, amelyek hazájukban eddig is figyelemre méltó sikereket értek el, de szükségük van a világ legjobb szakértőinek segítségére, hogy tovább erősödjenek, és még hatékonyabban végezhessék munkájukat.
Sok ezer jelentkező közül 20 pályázót választottak ki, és a magyar K-Monitor bekerült ebbe a körbe!
Az Obama Alapítvány profik segítségét kínálja a világ minden tájáról összegyűjtött civileknek. A legjobb nemzetközi szakértőkkel fognak együtt dolgozni, hogy mindent megtudjanak a szervezetépítés, a kommunikáció, a forrásbővítés lehetőségeiről, és sok minden másról, ami a civil szervezetek működése során életbevágóan fontos lehet.
A közös munka nagyrészt távkapcsolatban folyik majd, de a projekt során néhány alkalommal személyesen is vendégül látják a civil vezetőket Amerikában. Az idei volt az első alkalom. Léderer Sándor a Klubrádióban is beszámolt élményeiről, és kiemelte, hogy milyen imponáló volt Barack Obama felkészültsége. Mivel stábja kiválóan felkészítette, a volt elnök pedig alaposan megismerkedett a nyertes pályázók tevékenységével, a személyes találkozó nem protokolláris esemény volt, hanem érdemi közös gondolkodás indult. Ugyanezt tapasztalta a K-Monitor vezetője a korábbi First Lady, Michelle Obama esetében is.
A Népszava újságírójában felvetődött a kérdés, hogy van-e Magyarországnak szóló üzenet abban, hogy a fotók tanúsága szerint a magyar civil aktivista éppen Obama mellé ülhetett.
Léderer Sándor nevetve cáfolt, elmesélve, hogy sokkal egyszerűbb a magyarázat:
„A találkozó előtt volt egy programunk, ahonnan kicsit késve indultam el a beszélgetésre. Amikor a terembe értem Obama még nem volt ott, de mindenki más igen. Mivel már csak két egymás melletti szék volt üres, el is dőlt, hogy ki ül majd mellém.”
Szerző
Friss
- A miniszterelnöknek ezt is sikerült Indiában kibekkelnie: hiába mondta, hogy ‘kampó’, mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről
- Nem vicc: Orbán szerint, ha nem számítjuk bele, amit elbuktunk, akkor jól haladunk az uniós pénzlehívással
- Egymás kezébe csapott a ‘legyetek bátorak’-féle V-Híd és a műszaki egyetem
- Feleséggyilkosság Fóton
- Vitézy Dávid eddig se kímélte Lázár Jánost, de úgy tűnik most már pároslábbal ugrál annak lágyaltestén
- Hosszú Katinka visszavonul – Búcsúzik az Iron Lady
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható