Connect with us

Koronavírus

Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus: a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát, ezért nem nőnek tovább az esetszámok

koronavírus-gyorsteszt
Megosztás

A tesztelés felső határa megszabja, hogy az összes meglévő fertőzésből mennyit vagyunk képesek észlelni.

„Nem azért nem nő az esetszámunk, mert a járvány nem halad előre, hanem mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát”

– mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, amit a 24.hu idézett.

Oroszi elmagyarázta, mindez azért lényeges,

mert a tesztelés felső határa megszabja, hogy az összes meglévő fertőzésből mennyit leszünk majd képesek észlelni. Véleménye szerint a jelenlegi tesztelési kapacitással egyszerűen nem lehet minden esetet kiszűrni.

„Menne még följebb a járványgörbe, de nem tud, mert a laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetszám képezi az alapját, aminek szűk keresztmetszete, hogy ma Magyarországon egy nap alatt mennyi tesztet vagyunk képesek végezni.”

Minél magasabb az azonosított fertőzöttek átlagéletkora, annál inkább csökken a kevésbé súlyos esetek beazonosítása

Az eltolódásból pedig az következik, hogy a kritikus lefolyású eseteknek az emelkedése várható a következő napokban–hetekben a gyakoriság tekintetében.

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa is arról beszélt a műsorban, hogy jelenleg az egyik legnehezebb kérdés a járvány jövőbeli alakulásának előrejelzése. Ennek oka, hogy az elmúlt hetek megnövekedett esetszámaival nem tartott lépést a teszteléseknek a száma, vagyis a naponta jelentett adatok nem tudnak megfelelő iránymutatást adni arra vonatkozóan, hogy mi a valós trendje a járványnak.

karanténba

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük