Connect with us

Egészségünkre!

Orvos az ilyen? – Recept nélkül otthonába bocsátva

Megosztás

A hozzánk érkező leveleket olvasva felvetődik a kérdés, mégis kik azok az orvosok és egészségügyi dolgozók, -tisztelet a kivételnek- akik még nem hagyták el az állami egészségügyet, sőt akár az országot is?

orvos,
Megosztás

A hozzánk érkező leveleket olvasva felvetődik a kérdés, mégis kik azok az orvosok és egészségügyi dolgozók, -tisztelet a kivételnek- akik még nem hagyták el az állami egészségügyet, sőt akár az országot is?

Végtelen történet?

Újra jelentkezett olvasónk, akinek drámai levelét nemrégen közöltük arról, mit tapasztalt egy fővárosi pszichiátriai osztályon, ahova az Alzheimer-kórós férjét vitte be. A figyelmetlen, nemtörődöm, veszélyes viselkedés folytatódott.

A levélíró a fenti cikkünkben idézet okok miatt is mindent elkövetett, hogy mielőbb „kimenthesse” a férjét abból a kórházból, ahova azért került, mert az orvosainak hiába szólt, hogy egy ideje nem tudja beadni neki a gyógyszereit, mert olyan hevesen áll ellen. Nem foglalkoztak vele annak ellenére sem, hogy levélírónk már kiderítette, hogy az EU több országában létezik ezeknek a szereknek folyékony, cseppekben adagolható, illetve tapasz formájában használható változata is.

A „jó doktorok” azonban azt mondták, most tessenek figyelni, hogy nem tudják, miként kell felírni külföldön is kiváltható módon egy gyógyszert, holott erre nézve hivatalos magyar útmutató is létezik, én megtaláltam, de ez sem segített. Szerintem, aki ezt nem képes megkeresni, az nem orvos, hanem egy lusta, felelőtlen fráter.

-írja olvasónk.

Kanosszajárás a pszichiátrián

A beteg felesége miután látta, hogy bánnak az osztályon a férjével, azonnal haza akarta vinni, ám szombattól csütörtökig (!) nem tudott elérni egyetlen orvost sem, majd amikor végre sikerült és hazavihette a beteget, otthon derült ki, hogy nem írták fel a gyógyszereit, azaz egy alzheimer-kóros, zavart tudatú embert, aki azért került be hozzájuk, mert hosszabb ideig nem volt hajlandó beszedni a gyógyszereit képesek voltak ezek nélkül „otthonába bocsátani”.

Orvos az ilyen?

Amikor olvasónk sírva, felháborodva nagy nehezen elérte az osztály ügyeletes orvosát, az ahelyett, hogy sűrűn elnézést kért volna, közölte, hogy ő nem ír fel gyógyszert majd holnap napközben telefonáljon a beteg hozzátartozója és már bontotta is a vonalat.

Végkifejlet: „mutyiba”

A gyógyszert végülis, ahogy az Magyaroroszágon természetesnek számít, „mutyiba”, különböző áttéteken, baráti szívességnyújtásokon keresztül sikerült felíratni és még időben kiváltani, sőt szerencsésen be is tudta a hölgy diktálni a férjébe, de mindez nem a korház együttműködésével, mint a fentiekből is kiderül, hanem ellenállása ellenére történt.

Hajrá Magyaroroszág!

Szerző