Budapesti hétköznapok
Ott fenn, a Turulnál – Október 23
Tüntetés a Turulért! Nemzeti ünnepünkön a két nagy párt vezetői egymást túllicitálva igyekeztek a másikat alázni, a szélsőjobberek pedig a politika surranópályáján közlekedő Mi Hazánk hívásának engedve a XII. kerületében álló Turul-szobor megmaradásáért, demonstráltak a nemzeti összefogás seregszemléjének nevezett eseményen.
Egy okafogyott demonstráció
A demonstrációt azért szervezte Novák Előd a párt alelnöke, mert Kovács Gergely, a XII. kerület júniusban megválasztott polgármestere, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke korábban kijelentette, ha ő vezeti Hegyvidéket, akkor a Turul-szobrot el fogja távolíttatni jelenlegi helyéről.
Hétfőn Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium tárcavezetője bejelentette, hogy elrendelte a szobor műemléki védelmét.
Az esemény főszónoka, a Mi Hazánk Mozgalom alapító elnöke, Toroczkai László beszédében „trükknek” nevezte a miniszteri rendeletet, amelynek szerinte az volt a célja, hogy kevesebben menjenek el a rendezvényükre a nemzeti ünnepen.
Toroczkai László több más felszólalóhoz hasonlóan kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Lázár János lépése valóban megvédi a Turul-szobrot, mert szerinte a rendelet ellen az önkormányzat a bíróságon kérhet jogorvoslatot.
A pártelnök egyetértett az előtte szólókkal abban, hogy amennyiben az szükségessé válik, élőlánccal, testi erővel védik meg a szobrot, egyúttal bejelentette: kezdeményezik, hogy a műalkotásnak helyet adó közterületet nevezzék el Turul térnek.
Beszédében Toroczkai László élesen kritizálta a Fideszt, Orbán Viktor miniszterelnököt, a kormány gazdaságpolitikáját, a Tisza Pártot és Magyar Pétert is, utóbbit másokkal együtt árulónak nevezte.
<<< Olvassa cikkeinket a Google hírei között is! >>>
Széljobb seregszemle
A demonstráción felolvasták Pongrátz András ’56-os szabadságharcos levelét, felszólalt még Raffay Ernő történész, László Attila, Pilis polgármestere, a Magyar Önvédelmi Mozgalom tiszteletbeli vezetője, Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend főkapitánya és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.
Szerző
Friss
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja
- Magyar Péter: hiszi a piszi – ‘Tóni, ez elég gyenge!’
- Az amerikai nagykövetség felhívása azokhoz, akik Rogánnal és köreivel üzletelnek
- Újra támad a ‘boríték-terrorizmus’ – Kisért a múlt?
- Öngyilkosság a Szent Imre kórház kápolnájában
- Trump és Orbán megérdemlik egymást, de mi lesz velünk? – Előbbi szerint a kaliforniai kormányzó okozta a pusztító tűzet
- Aki ökölbeszorított aggyal várta, annak jó hír: már a spájzban van az új honvédségi sportreality, hiszen ’ember kell a vasra’
- A miniszterelnöknek ezt is sikerült Indiában kibekkelnie: hiába mondta, hogy ‘kampó’, mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről