Ara-Kovács Attila, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány mindenkivel összevész. A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Az ellenzéki politikus...
Vásárhelyi Mária közösségi oldalán elmélkedik arról a borzalmas tényről, hogy mit művelt ezzel a nemzettel a tudatos agymosás. Két riport, egy téma Vajon miben különbözik egymástól...
Pilinszky Jánost várjuk a Kassák Klubban 1972 őszén hat órára. Költői est lesz. Lesz? Várnak a vendégek, több mint százan, de a költő nem jön, nem...
Ha nem hagyjuk, hogy állandóan bepalizzon bennünket, hiszen még most is azt teszi, miközben folyton fényezi magát, nagyzol és dölyfösködik zsebre tett kézzel. Lám a minap...
Az Együtt régóta mondja, amit Simicska Lajos is állít: Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket...
Donald Trump utasítást adott, hogy ne kapjanak több fegyvert a Szíriában, az Iszlám Állam ellen harcoló kurd egységek – állítják ankarai hírforrások. A kurdok fegyver nélkül...
10 millió dolláros jutalmat ajánlott fel az X Prize Alapítvány pár éve annak, aki a valóságban is megalkotja a kultikus Star Trek sci-fi sorozatból ismert orvosi...
VÁROSI KURÍR A Városi Kurír magánszemélyek által alapított közéleti hírportál. Függetlenek vagyunk a pártoktól, mi a demokráciát szolgáljuk. Kiadja: a Városi Kurír baráti kör Levelezési cím:...