Kövér László házelnök az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát.
Kósa Lajos az M1-en kiemelte: Demeter Márta katonai repülési adatokkal élt vissza, 30 évig nem nyilvános adatokat hozott nyilvánosságra.
Határozati javaslatban kéri Kövér László házelnöktől az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy hívja vissza Demeter Mártát, a bizottság LMP-s alelnökét a NATO parlamenti közgyűléséből.
A Fidesz feljelentette Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt.
Németh Szilárd szerint Demeter Márta katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért felelnie kell az LMP-s politikusnak.
Kövér László házelnök kezdeményezte a volt szocialista, jelenleg LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál, közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt,...
Az országgyűlés szerdai vitanapján szóba került Demeter Márta, a fideszes Hubay György kérdezte róla Németh Szilárdot.
Áll elébe az újabb, öt év alatt már a harmadik nemzetbiztonsági átvilágításának Demeter Márta, aki ezt Kósa Lajos nyilatkozatára reagálva közölte.
Mint arról beszámoltunk, Kósa Lajos tanult Lázártól, ő sem bírja ki a reflektorok fénykörén kívül. Debrecenben jelentette be, hogy mint az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottság elnöke ...