Egyetlen regnáló kormánypárti kerületi polgármester és kompenzációs listáról a Fővárosi Közgyűlésbe bejutott képviselő sem kapott bejutó helyet a Fidesz még nem nyilvános budapesti listáján – értesült...
Emlékeznek még, hogy 2023 decemberében Orbán Viktor azt üzente Karsai Dánielnek, hogy „vele vagyunk, együtt érzünk vele, sok erőt kívánunk.” Azt is megjegyezte, hogy imádkoznak érte....
Rákay Philiptől ár megtudhattuk, hogy „minden idők leg…” filmjét volt képes producerelni a köz 6.000 milliójából, amit nem csak egyszer, de többször is érdemes megnézi, hogy...
Március 15, lássuk csak! Bemutatták Rákay filmjét; Eperjes közpénzből kutatja majd az élő Istent; Csák János “kultúráért felelős miniszter” szerint minden egyetemmel kiváló a kapcsolata az...
Kedden ülésezett a parlament Igazságügyi Bizottsága, ahol többek között előterjesztést nyújtott be Bedő Dávid az aktív eutanázia legalizálásáért, azért, hogy a Karsai Dánelhez hasonlóan gyógyíthatatlan és...
Hogy Orbán Viktor nem tartott szükségesnek semmiféle “egyeztetést” az új “köztársasági elnökről”, kinevezéséről, pardon megválaszttatásáról senkit sem lephetett meg: már bizonyította, tud ő egyedül is bukott,...
Rúzsa Magdi szombaton a Papp László Budapest Sportarénában koncertezett, méghozzá Demeter Richárd divattervező direkt erre az alkalomra varrt kreációjában. Hogy tudta-e a stylist, ezzel akár berobbanhat...
Elsöprő, mondhatni megsemmisítő győzelmet aratott Pintér Sándor belügyminiszter parlamenti államtitkára, a KDNP színében versenyző Rétvári Bence, de valamiért sem Kubatov Gábor, sem a többiek nem dőltek...
L. Simon Lászlóról és barátjáról került elém egy kép és gondolkoztatott el azon, mi történhetett azelőtt, hogy elkészült a fotó.