Sport
Paks, tét a főtábla – vagy igen, vagy nem
Bognár György vezetőedző szerint csapatának, a Paksnak ötven százalék esélye van arra, hogy a cseh Mladá Boleslavval szemben kiharcolja a főtáblára jutást a labdarúgó Konferencia-ligában.
Múlthét: döntetlen
A két együttes múlt csütörtökön mérkőzött meg az odavágón Csehországban, a Paks egy gólos hátrányból fordítva a hajrában 2-1-es vezetésre tett szert, de a házigazda a 97. percben kiharcolta a döntetlent. A cseh csapatnál hétfőn edzőt váltottak: David Holobuek vezetőedző közös megegyezéssel távozott, a helyét a svéd Andreas Brännström vette át.
„Kreatívak, és sebesség is van bennük”
A szerdai paksi sajtótájékoztatón Bognár György kiemelte, hogy nagyon jó ellenféllel csapnak össze, amelynek kiváló játékosai vannak, „kreatívak, és sebesség is van bennük”.
„Az, hogy edzőt váltottak, kicsit számomra érthetetlen, hiszen teljesen rendben volt az a csapat az első mérkőzésen is. Kíváncsiak vagyunk, miben módosul a játék, de ez csak a pályán fog kiderülni”
– mondta a 62 éves tréner, majd úgy folytatta, egy-két csere lehet az összeállításban, változhat a felállás is.
„Valamit mutatnia kell az új edzőnek, ugyanazt biztosan nem csinálják. Márpedig a mi forgatókönyvünk a múlt heti mérkőzésre épülhetne, de hát azt akkor most kidobjuk az ablakon” – mondta a magyar tréner, aki kitért arra is, hogy ha valaki kiesik a kezdőcsapatból, „képességekben megfelelő pótlás van a keretben”.
„Ez is egy futballmeccs”
Az M4 Sportnak elmondta, igyekszik levenni a terhet a játékosok válláról.
„Ez is egy futballmeccs, egy jó ellenféllel szemben, hazai pályán. Én a meccsben gondolkozom, nem a továbbjutásban és a csoportkörben, hanem abban, hogy ezt a meccset sikeresen vegyük.”
A védő Szabó János arról beszélt, hogy felépült vádlisérüléséből, most már rendben van, a csapattal tudott edzeni.
„Nagyon várjuk a meccset, mert vissza nem térő lehetőség előtt állunk. (…) hatalmas dolog, hogy ilyen mérkőzést tudnak játszani és nagy siker lenne, ha a paksi klub fennállása során először nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepelhetne.”
A Paksi FC-Mladá Boleslav összecsapást 18.45 órától az M4 Sport, az m4sport.hu és a Nemzeti Sportrádió közvetíti élőben.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik