Kerítésen túl
Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
Trump azt hitte-hiszi, hogy rá nem vonatkoznak az évszázados törvényszerűségek. Most éppen az az „örökérvényűt” akarta kijátszani, miszerint a „hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát”, ami természetesen annak ellenére, hogy magyarul olvasható, minden nyelven működik.
Szerdai Trump-bukás – legalábbis az egyik
Panama elnöke szerint Donald Trump hazudott, amikor kedden azt mondta, már el is kezdte az Egyesült Államok visszavenni a Panama-csatornát. José Raúl Mulino egy X-posztban kelt ki az amerikai elnök ellen, amiért az már egyértelműnek tekinti, hogy elindította a Panama-csatorna visszaszerzését – írja a Guardian.
„A Panama-csatorna panamai, és panamai is marad”
– tette egyértelművé Mulino.
„Trump elnök már megint hazudik”
– írta, majd azt is, hogy minden panamai állampolgár nevében elutasítja ezt a támadást az igazság és a panamai nemzet méltósága ellen. Mulino arra reagált, hogy Trump magyar idő szerint szerda kora hajnalban megerősítette az Egyesült Államok kongresszusa előtt, hogy a kormánya vissza fogja szerezni a Panama-csatornát azért, hogy megerősítse az ország nemzetbiztonságát.
Nuevamente miente el Presidente Trump. El Canal de Panamá no está en proceso de recuperación y mucho menos es la tarea que en nuestras conversaciones con el Secretario Rubio ni ningún otro se haya ni siquiera conversado. Rechazo a nombre de Panamá y de todos los panameños esta…
— José Raúl Mulino (@JoseRaulMulino) March 5, 2025
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Teljesen felesleges ön-hitelrontás
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere első hivatalos külföldi útjára Panamába utazott, és elmondta, teljesen komolyan gondolja Trump, hogy meg akarja szerezni a Panama-csatornát.
A Panama-csatornát azért akarja megszerezni Trump, mert még az 1900-as évek végén azt amerikaiak építették, majd évtizedeken át Panamával közösen igazgatták.
1999-ben viszont teljes egészében átadták a csatornát Panamának, ami Trump szerint felelőtlenség volt, és szembement az Egyesült Államok érdekeivel.
Friss
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek