Parragh baromira ért a tudományhoz…

A formálódó, személyi kultuszos, kontraszelektált hatalomgyakorlás egyik legbiztosabb jele, ha olyanok kezdenek bátorságot meríteni az előttük tornyosuló fenékből, akiknek csak az említett műtárgy körbe és kinyalása a szinte egyetlen érdemük.

Nem szakmailag, mert szakmailag akár jó iparosok is lehetnek. Ahogy a Fidesz ötös számú tagságijának a tulajdonosáról sem mondanám, hogy rossz publicista. Akkor sem, ha egy morális nulla. De most ne is róla szóljunk.

Már csak azért sem, mert Bayerről más ír eleget. Meg aztán belőle csak egy van. Goebbels magasságába meg, talán még, nem emelkedett. Amellett, hogy minden „okosságának” kielemzése érdemtelen népszerűséget is eredményezhetne. Igaz, ebből a szempontból Parragh legutóbbi alakítása is kérdésesen megemlítendő. De annyiban talán mégis érdemes az említésre, mert igazi állatorvosi lónak tűnik az, ahogy beszó’t az MTA-t érintő kérdések kapcsán. Amellett, hogy a korábbi megnyilvánulások alapján jó szakembernek is nehéz lehet tartani. Eltartani őt a vállalkozóknak ám mégis csak kötelességük a jelek szerint. Elvégre ő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ha valaki nem tudná abból, hogy hol az oktatáspolitikába, hol bármi másba ugat bele. Legutóbb például az alap-, és alkalmazott kutatás témakörében mondta meg a frankót. Frankón.

Egyben kijelentve azt is, hogy legfőbb ideje annak, hogy Palkovics, mint miniszter, átalakítsa a rendszert. Amit ők, gondolom az iparkamaránál és szatócssegédéknél már régóta tudnak. Mármint azt, hogy át kell alakítani. Az MTA rendszerét. Azért érdekelne a véleménye arról, ha valaki egy kutatóintézetből kiszólva állapítaná meg, hogy ott, az iparkamrában is nagyon át kellene alakítani a rendszert. Többek között villanykörtékkel. Hátha kisebb lenne a sötétség. Már csak azért is mert Parragh, a nép hű rabszolga-képzési szakembere, azt hozta fel a leirat szerint példaként. Valahogy imigyen:

„Ha tudom azt, hogy ha egy drótba áramot vezetek, az fölizzik és világítani fog. A fejlesztés az, ha ebből létrehozok egy működő eszközt, az innováció, ha csinálok belőle egy villanykörtét, szabványosítom, ekkor belecsavarható a lámpába”.

Amely alapján az biztosan megállapítható, hogy a villanykörték, illetve elektromos világítótestek világát illetően nagy a sötétség. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy a villanykörtéhez kell villany, meg körte. Azokat egymásba helyezve már meg is oldotta a problémát. Noha még akkor sem lett volna igaza. Az elektromosság kutatása hosszú ideig volt alapkutatás. Az is lehet, hogy Volta körbemosolyogja azt, aki a kíváncsisága kielégítését szolgáló kísérletezgetéseinek világváros-világítási jövőt ígért volna. De talán nem. Azért Volta oszlopától, Hérón labdájától eltelt némi, alapkutatásoktól sem mentes évszázad. Amelyeket Parragh szerint át is ugorhatott volna a tudomány. Esetleg ki is hagyhatott volna. Mely utóbbi esetben Parragh úr békésen rágódhatna a maga ejtette őz inas lábán. Miközben a barlangban leugatja azt, aki kőből pattintott kést használna a feldarabolására.

A villanykörtéről meg nem árt tudni, hogy az elsőkben nem drót izzott, és nem is messzire vezethető váltakozó áram izzította a szén-szálakat bennük. A szabványosítás sem túl régi keletű, és a szabványok nemzetközi nyilvántartása mögötti informatikai háttér megteremtése sem mentes az egykori alapkutatásoktól. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől talán többet várhatnánk a nyújtott szellemi teljesítményhez képest. De Parraghtól várhatunk mást? Azok után, hogy szerinte a hazai képzést a félintelligens rabszolgák gyártósorává kellene alakítani. A hatalomtól várhatunk mást azt követően, hogy még meg is hallgatja? Aligha. Legfeljebb azoktól, akik még meghallják ezeket a sületlenségeket. Villámgyors iszkolást. Mielőtt Parragh ki nem fejti, hogy szerinte milyen kutatás fog elvezetni az örökmozgóhoz. Amit a kamarája nagy erőkkel szeretne kutatni, majd innoválni és becsavarni. Vizes pokrócba, ha lehet.

Még akkor is, ha személy szerint, mint kontraszelektált hiper-hiearchiáról, nincs nagy véleményem a tudományos közélet vízfejéről. De azt hiszem, inkább vízcsapolásra és a kontraszelekciós spirálok megtörésére lenne szükség. Nem miniszteri, iparkamarai, illetve általában, a kontraszelekciót növelő, hatalmi beleugatásra. Akkor, talán, pár évtized múlva ismét elismerően csettintenének a nagyvilágban a magyar oktatásról és tudományos életről hallva. Nem úgy, hogy legfeljebb csak a katasztrófaturisták csettintenek az országról hallván. Mint bakancslistás helyre.