Kultúra
Pécs, a földrajzoktatás 100 éve és Prinz Gyula
Prinz 100 címmel tartanak előadásokkal, díjátadóval egybekötött megemlékezést a pécsi földrajzi felsőoktatás kezdetének századik évfordulója alkalmából március 5-én a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – közölték a szervezők az MTI-vel.
Pozsony-Pécs
Azt írták, hogy a PTE Természettudományi Karán működő Földrajzi és Földtudományi Intézet száz évvel ezelőtt költözött az egykori pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemről Pécsre.
Az európai hírű geográfus, Prinz Gyula későbbi rektor által alapított intézet centenáriumi ünnepségére az országból több mint száz szakember érkezik és hallgathat meg előadásokat az intézet születéséről és az azóta befutott pályaívről, a kiemelkedő személyiségekről, professzorokról.
Prinz Gyula-díj
A rendezvény keretében adják át a föld- és földrajztudomány területén végzett kiemelkedő oktatói, nevelői és tudományos kutatómunkát végző oktatók, kutatók és hallgatók tevékenységének elismeréséül szolgáló Prinz Gyula-díjat, és koszorúzzák meg az alapító szobrát.
Az ünnepségen mások mellett a pécsi, a szegedi egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szakemberei, tudományos társaságok képviselői tartanak előadásokat.
A rendezvényről további részletek a ttk.pte.hu oldalon olvashatók.
Ki volt Prinz Gyula?
Prinz Gyula 1882. január 11-én született Rábamolnáriban.
A nagykanizsai katolikus főgimnázium egykori tanulójáról nyílván nem sejtik tanárai, hogy ebből a nagyon rossz tanulóból később a magyar földrajztudomány egyik nagy egyénisége lesz hiszen több ízben megbukik.
1904-ben már a budapesti egyetem Földrajzi és Őslénytani Intézetében találjuk, ahol őslénytannal foglalkozó tanársegédként dolgozik. 1906-ban mint ilyen szakembert hívják meg Almásy György Közép-Ázsia expedíciójába. A hosszú útról hazatérve, 1908-ban kinevezik adjunktusnak, majd 1909 áprilisában ismét visszatér Belső-Ázsiába.
1912 és 1918 között Budapesten, a polgári iskolai tanárképző főiskola földrajzi tanszékén főiskolai tanár. 1914-ben Izlandon éri a háború kitörése azonnal letartóztatják és Skóciába internálják… 1918-ban kinevezik a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Földrajzi Intézetének professzorává. Furcsa fintora a sorsnak, hogy ezt követőenj, bezárják az egyetemet… Budapestre, majd Pécsre kerül; utóbbi egyetemen 1923-tól egészen 1940-ig tanít (dékán, rektor, egyetemi tanár), majd öt évig a kolozsvári egyetem professzora. 1934-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A második világháború befejezésétől nyugdíjazásáig Szegeden tanít.
Prinz Gyula 1973. december 31-én hunyt el Budapesten- részlet.
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….