Connect with us

Banánköztársaság

Perintfalvi Rita: a vérvádak kora visszatért

Perintfalvi Rita: okkultizmus reggelire, gyermekbánt:almazás vacsorára?
Megosztás

„Durva trolltámadosok várhatók, kérlek mentsétek a posztot!” – kérte Perintfalvi Rita teológus közösségi oldala „népétől”. A téma megrendítően aktuákis: „egykor ötvenezer meleg lett halálos áldozata a gyűlöletkeltésnek, most vajon mennyi lesz?”

A vád

„A napokban Nürnbergben jártam és megmutatták nekem azt az emlékhelyet, amit azért hoztak létre, hogy Európa soha ne felejtse el, hogy egykor arra vetemedett, hogy a legembertelenebb haláltáborokban kivégezze meleg embertársainkat.

Csupán azért, mert melegek. Értitek, semmi más bűnt nem követtek el? Ötvenezret! Többségében férfiakat. Mégpedig azzal a váddal, miszerint „gyermekmegr:ontók” voltak!

Tudtátok, hogy

  • a melegség és a gyermekekkel való sze:xuális visszaélés szándékos, politikai célzatú összemosása a harmincas évek legsötétebb időszakából ered?
  • És Európa már tényleg elhitte, hogy mindez nem ismétlődhet meg.
  • Hogy ezt a rettenetet maga mögött hagyta örökre.
  • De mi történik 2024-ben Magyarországon?

A vérvádak kora visszatért!

Megjelentek azok az újságírók és politikusok, köztük a parlament alelnöke, Dúró Dóra, akik a legaljasabb képmutatással, a gyermekvédelem égisze alatt készítik elő a 21. századi pogromokat. Hogy megint emberhalál legyen vége! A gyilkológépezet fogaskerekei már beindultak.

Nekünk, jóakaratú, embertársaink sorsa iránt érzékenyeknek, ki kell nyitnunk végre a szemünket a valóságra és meg kell értenünk, hogy nagy a baj! És nem maradhatunk passzívak, mert ha azok maradunk, felelősek leszünk mi is!

De mi történt?

Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg olyan „sajtóanyagok”, amelyek képesek voltak célkeresztet rajzolni meleg honfitársaink homlokára, azért, hogy mások meglincselhessék őket. Akik elítélték őket tárgyalás nélkül. Sőt rögtönítélő kivég:zőosztag elé állították őket, amikor a házuk előtt rendeztek tüntetést. Pedig az ártatlanság vélelme Magyarországon az Alaptörvény által garantált alkotmányos jog. Idézem: „Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg” (XXVIII. cikk (2) bekezdés).

Vagyis mindazok az újságírók és politikusok, akik hajtóvadászatot indítanak törvényes ítélet nélkül, megsértik Magyarország legfőbb törvényét.

Ezt tette meg a napokban több ízben Füssy Angéla „újságíró” és a mai napon Dúró Dóra, a parlament alelnöke. Az ilyen embereket nem csupán a közéletből kell kizárni, de minden lehetséges jogi eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy elnyerjék büntetésüket.

Nézzük most elsősorban Füssy Angéla munkásságát!

Már hetek óta figyelem egyre ijesztőbbé váló dolgait. Valódi áldozatvédőként, – hiszen mindannyian tudjátok, hogy 2019 óta ez a legfontosabb szívügyem – , muszáj megszólalnom. Még akkor is, ha pontosan tudom, hogy írásom miatt újabb durva trolltámadásoknak lesz kitéve az oldalam és aztán a személyem is. Pontokba szedve összefoglalom mindazt, hogy miért gondolom Füssy tevékenységét a valódi áldozatvédelemre nézve rendkívül kártékonynak. Ebben az írásomban kizárólag a Varnus Xavér orgonaművészről írt borzalmára szorítkozom összevetve azzal, ahogy én írtam meg az egyházi gyermekbántal: mazókról szóló könyvemet:

1) Ha az ember bántalmazott áldozatokról ír tényfeltáró anyagot, azért tegye, mert az érintettek megkeresték, és a segítségét kérték. Az ő nevükben keresse az igazságot! Itt azonban egyetlen áldozat sem kereste meg Füssyt, sőt senki nem kérte meg őt arra, hogy harcoljon érte! Füssy tehát egy olyan fogadatlan prókátor, akinek írásával lehet, hogy maguk az érintettek sem értenének egyet. Én úgy írtam a könyvemet az áldozatokról, hogy mindig az övéké volt az utolsó szó, hiszen nem tárgyiasíthattam és nem használhattam fel őket a saját céljaimra. Ez a legsúlyosabb erkölcstelenség! Füssy mégis ezt teszi! Ahelyett, hogy vette volna a fáradságot és megkereste volna a kb. 28-30 évvel ezelőtt történtek három érintettjét, csupán megszerzett egy 2017-ben, azaz hét évvel ezelőtt, egy HVG-s újságíró által megírt, de soha meg nem jelent – nyilván okkal(!) – anyagot, valamint az egyik fiú (a csalódott egykori pár) levelét, amelyet anno a HVG főszerkesztőjének írt. És ennyi. Vagyis Füssy Angéla, bár szüntelenül az „áldozatvédő” szerepében tetszeleg egy „áldozattal” sem találkozott!
2) Csupán az érdekelte, hogy megrendezzen egy gyomorforgató színdarabot, amelynek egyetlen szereplője van: ő maga! Hiszen, ha a tisztességes újságírás legalapvetőbb szabályait betartotta volna, akkor megkérdezi a vérvád vádlottját, azaz Varnus Xavért is arról, hogy mégis mit szól a vádakhoz. És nem csupán olyan kérdéseket küld neki, amelyek már eleve tartalmazzák az ítéletet. No, de persze nem, ilyesmi nem történt! Igazából ezen két pont után már akár nyugodtan hátra is dőlhetnénk levonva az ügy tanulságait. Én azonban mégis folytatom, hogy világossá tegyem mindenki számára, mit is művel Füssy Angéla újságírás címszó alatt.
3) Mik azok a tények, amelyekről Füssy maga ír? Mindhárom történetből csupán annyit tudunk meg, amennyit a 2017-ben lejegyzett anyagok elárulnak. Nem friss, hanem legalább 28-30 évvel ezelőtti történetekről van szó, amikor Varnus Xavér nem hatvanéves, mint ma, hanem a harmincas éveiben járó fiatalember. No, de mik a konkrétumok, amelyekről ő maga ír?

  • a. Az egyik fiú 15 éves volt, amikor Varnus állítólag szóban közeledett hozzá, amit ő visszautasított. Nem volt érintés, nem volt testi közeledés. Konkrétan nem történt semmi. Következmény: „Máig kellemetlen emlék, minden kapcsolatot megszakított vele” – írja Füssy. Ennyi. Történet vége. Kész.
  • b. A második fiú, 14 éves volt, amikor egy vidéki koncert előtt „együtt bandázott” Varnussal, akinek állítólag szintén szóbeli ajánlatot tett. A fiú azonban ezt visszautasította. Ezek után pedig soha nem történt semmi. Sehol egy nem kívánt érintés, sehol semmiféle testi közeledés. Történet vége. Pipa, mehetünk tovább.
  • c. A harmadik fiú 16 éves volt Füssy állítása szerint (ténylegesen azonban 17), amikor párkapcsolat kezdődött köztük. Bár a dráma kedvéért az „áldozatvédő” megjegyzi, hogy a fiú „későn érő típus volt, kisfiús külsője miatt legfeljebb 14-nek nézett ki.” Attól még 16 éves volt, kedves Angéla! A törvény előtt ugyanis az határozza meg egy személy életkorát, hogy mikor született! Ezzel újat mondtam? Varnus ezt a fiút magával vitte Kanadába, ahol egy párként éltek együtt két esztendeig. Füssy: „Az áldozat nyilatkozata alapján semmiképp sem egyenrangú, boldog kapcsolatban.” No, mindkettő tény lehet igaz, de egy „nem boldog” és „nem egyenrangú” kapcsolat még nem abúzus!

4) A három történet tanulságai egy kérdésben összefoglalva:

Angéla, hol történt itt szex:uális bántal:mazás, sze:xuális kényszerítés, ab:úzus, amelyeket az olvasóidnak ígértél?

Én két flörtölést, két állítólagos szóbeli közeledést látok, amelyek szimpla visszautasítással zárultak. Nem lett belőle bosszú, Varnus nem bántotta a fiúkat. Elfogadta, ment tovább. A harmadik történet pedig egy normális párkapcsolat, amiben nem történt sem erőszak, sem semmiféle kényszerítés. Két évig együtt éltek. Hol van itt bűncselekmény? Magyarázd el, kérlek!
5) Remélem így már olvasóim számára is teljesen világos Füssy Angéla „újságíró” szándéka. Legyártott egy bántalmazási történetet, amelyben minden van bántalmazáson és áldozatokon kívül! Viszont figyeljétek csak meg, milyen szavakkal és szófordulatokkal jellemzi Varnust! „Tönkre tette az egész életüket az orgonaművész”, „megro:ntotta, sze:xuális játékszerként, eszközként használta őket”, „a HVG 7 évvel ezelőtt megállíthatta volna a fiatalkorú fiúk sze:xuális kizsákmányolását”, „ami történt, az egész életükre rányomta a bélyegét”, „az áldozatok hitüket veszítve elengedték a harcot, és eltemették magukban az átélteket”, „két megro:ntott áldozat”, „története sokkal drámaibb”, „ez az ember egy ÁLLAT – meg kell állítani!”, „a történtek (…) 10 évvel visszavetették az életét. 26 évesen sikerült érettségiznie, 30 éves korára lett szakmája.” Hűha! A felületes olvasó, aki csak a szöveg 85%-ra figyel, valójában csupán ezzel a tartalommal találkozik. Pedig a lényeg a fennmaradó 15 %-ból derül ki.

Füssy ugyanis a sorok között jól elrejtve, de mégis egyértelműen megírja: nem történt bűncselekmény.

6) És most jön a csúcs! Füssy megkereste levélben Varnust és a következő kérdéseket tette fel neki:

„Elismeri-e a 14-16 éves fiúkkal folytatott sze:xuális viszonyt. Azóta, esetleg jelenleg is folytat-e ilyen sze:xuális kapcsolatokat, és érez-e felelősséget korábbi fiatalkorú partnerei személyiségében történt torzulások miatt?”

Válaszolok Angéla a kérdéseidre, hiszen van ebben tapasztalatom. Én ugyanis 66 áldozat történetét ismertem meg személyesen, ami neked sem ártott volna! Az első két fiú esetében semmiféle testi közeledésre vagy érintésre nem került sor, hiszen mindketten visszautasították Varnus egyetlen egyszeri állítólagos szóbeli közeledését. A harmadik, a 17 éves fiúval való párkapcsolatában, akivel két évig szerelmi viszonyban élt, nyilván megjelent a sze:xualitás. De ugye ez azért egy párkapcsolatban nem bűncselekmény, Angéla?! Hát, a második kérdés is nagyon vicces! Nem létezik olyan sze:xuálpszichológiai tanulmány vagy kutatás, ami szerint egy állítólagos szóbeli közeledés életre szóló vagy akárcsak komolyabb traumákat okozhatna, ha abban semmiféle erő:szakosság nem volt. De ha tévednék, kérlek adj szakirodalmat! Az pedig, hogy egy viszony milyen traumákat okozhat, ha abban semmiféle erő:szakosság, bántalmazás nem történt, nem büntetőjogi kérdés.

Zárszó

Kissé hosszúra sikeredett írásom végén, hadd tegyem már fel a kérdést kedves Angéla, rendkívül gyenge minőségű fércműved úgy született, hogy elolvastál 6-8 valódi bántalmazási történetet, amelyeknek mondatait, szófordulatait összekeverted azokkal a tényekkel, amelyek napnál világosabban mutatják, hogy itt semmiféle bűncselekmény nem történt? Kérlek, ne is válaszolj! Értjük anélkül is. ‼️ Dúra Dóra képviselőasszony, Ön képes volt egy ilyen összehordott baromságra riadót fújni és elindítani a pogromot egy ártatlan ember és egy egész kisebbségi csoport ellen? Nem kellett volna jobban odafigyelni olvasás közben? Bár a szöveg megtévesztő, azért nem annyira, ha az ember alapos.
Véleményem szerint ebbe az akcióba mindketten bele fognak bukni! Mind emberileg, mind erkölcsileg, mind politikailag. Remélem Varnus

Xavér mihamarabb megteszi az összes létező jogi lépést maguk ellen. Mindenben a segítségére leszek. Mert én áldozatvédő vagyok, Angéla! Te pedig szimplán csak egy uszító, aki ezzel a koholmánnyal megbecstelenítetted az egész áldozatvédelmet!

Dorothee Sölle teológus azt válaszolta a holokauszt kapcsán oly sokszor felvetődő kérdésre, hogy Isten miért engedte meg mindezt, hogy rossz a kérdés!

A helyes kérdés az, hol voltak Isten barátai, amikor mindez megtörténhetett? Miért maradtak némák és passzívak? Olyan korban élünk, amikor hatalmas a még mindig emberként érző lények felelőssége, nem engedhetjük meg, hogy a történelem megismételje önmagát. Ez konkrétan rajtam, Rajtad, vagyis rajtunk múlik!

Álljatok a valódi áldozatok mellé! És ne azok mellé, akik csak használják őket!”

Forrás

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Szerző