Sport
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az elnökválasztás céljából összehívott rendkívüli közgyűlés három évre, 2020 októberéig biztosította a bizalmáról.
Most beszélnek a vb-siker után a sportágról, de tudjuk, hogy ez a csoda három napig tart” – utalt a sportvezető a Simon Béla, Juhász Adrián duó aranyérmére, amelyet – Kolláth Vandával kiegészülve – a kormányos kettesek vetélkedésében ért el szeptember végén a floridai Sarasota-Bradentonban. “Így volt ez 2001-ben, 2002-ben és 2005-ben is”.
Pető Tibor hozzátette, elnökként fontosnak tartja a megfelelő versenyzői, majd edzői életpályamodell kialakítását, valamint azt, hogy az evezéssel – köszönhetően a hatékonyabbá váló szabadidős programoknak – a mostaninál több embert érjenek el. Hangsúlyozta, lobbierejét kihasználva igyekszik a sportág számára minél nagyobb anyagi forrást biztosítani.
A surranópályán győzött
A 36 éves Pető kétszeres világbajnok (2001, 2002), olimpiai ötödik helyezett (2000), jelenleg Vác alpolgármestereként dolgozik.
Az általános alelnök, Cseh Ottó bár felkerült a jelölő bizottság jelöltlistájára, napokkal a közgyűlés előtt visszalépett az elnöki jelöléstől. A jelöltlistára a szövetség szakmai alelnöke, a szintén világbajnok Varga Tamás mellé a közgyűlés elején Pető Tibor neve került fel. A közgyűlésen végül az ötvenkilenc szavazatból Pető harminchetet, Varga huszonkettőt kapott.
Pető Tibor előtt 2014 novemberétől Bényi Szabolcs volt a MESZ vezetője, de egy hónappal ezelőtt megsokasodott feladatai miatt mondott le posztjáról.
(MTI)
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?